Tanévzáró
2020-2021. tanév
2021. június 21-én tartottuk iskolánkban a tanévzáró műsort. Az idei évben ez is rendhagyó volt. A közös ünneplés helyett minden osztály a saját termében iskolarádión hallgatta az előadást. A 4.a és a 4.b osztály tanulói versekkel és népdal énekkel színesítették a műsort. Mikus Judit intézményvezető beszédében összefoglalta az év során történteket. Megköszönte mindenkinek a kitartást ebben a nehéz időszakban. Végül az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványt. A kiváló eredmények elismeréséért jutalomkönyveket és az okleveleket kaptak a tanulók.

2021. június 15.
Ballagás
Vejmola Tamás, a 8.b osztály osztályfőnöke az alábbi sorokkal búcsúzik a ballagó diákoktól:
A 2020/21-es tanév nagy része is a pandémia árnyékában telt. Iskolánkban rengeteg program maradt el, vagy a szokásoktól eltérően valósult meg. Az idei ballagás is hasonlóan a tavalyihoz, részben zárt kapuk mögött zajlott. Idén annyi enyhítés történt, hogy a hozzátartozók az udvarra bekísérhették a ballagó diákokat.
Osztályfőnökként megható volt látni a végzős diákok ügyes felkészülését a tanárok búcsúztatójára, valamint azt, hogy versekkel és énekkel köszöntek el a tantestülettől. Az elválás mindig nehéz, hiszen a kezeink között nőttek, cseperedtek fel ezek a diákok. Most útjukra engedtük őket, felvértezve az általunk átadott tudással és neveléssel. Reméljük, szeretettel gondolnak vissza a csepeli Móra Ferenc Általános Iskolára, mely gyermekkoruk egyik legfontosabb helyszíne volt.
Egyik kedvenc idézetemmel búcsúznék a diákoktól:
„Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!”
(Hamvas Béla)

2021. május 28.
Látogatás a polgármesteri hivatalban
Minden évben egy alkalommal a csepeli polgármesteri hivatalban vendégül látják a kerület iskoláiból a legjobb 4. osztályos két diákot. A nagy megtiszteltetésben idén Nagy Nóra és Nagy Noémi 4.a osztályos tanulók részesültek. Különleges élmény volt számukra találkozni Borbély Lénárd polgármester úrral, aki a tanácsteremben fogadta a tanulókat. Kipróbálhatták a felszólalást és a szavazást is. Polgármester úr tárlatvezetőként megmutatta az egész hivatalt. Beülhettek a polgármesteri székbe is. Ajándékkal és finom uzsonnával is megvendégelte a gyerekeket. Közös fotóval zárult a szép délután.

2021. május 21.
Tehetségnap és DÖK-nap
Az idei év is más volt, mint a többi. Az iskolai programok osztályprogramokká szűkültek. Ez történt a tehetségnappal és a DÖK-nappal is.
„Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat messze túlhaladó teljesítményeket tud létrehozni.” Dr. Harsányi István
Az 1.a osztály tanulói először iskolánk tehetséges tanulóiról nézték meg a honlapunkon lévő videókat majd a gyerek „Felszállott a páva” című műsor tehetséges résztvevői közül néztek meg néhányat. Táncra is perdültek! Népi játékokat és somogyi táncokat jártak a néptáncteremben. Ki mit tud vetélkedőt is tartottak a gyerekek vers és ének előadásaiból.
Az 1.b osztályban először beszélgettek a tehetségről, majd kisfilmek segítségével ismerkedtek meg különböző kategóriában híres tehetséges emberekkel.
A 2. osztályosok is beszélgettek a tehetségről és ők is hírességekről néztek különböző kisfilmeket. Megismerkedtek Farkas Bertalannal az első űrhajóssal, kiváló sportolókkal: Michael Jordannel, Benedek Tiborral. Komoly és könnyű zenészekkel: Mozarttal és Michael Jacksonnal. Leonardo Da Vinciről egy szép mesét néztek meg a gyerekek.
A 3. osztályos tanulók olimpiai bajnok sportolókat és tehetséges magyar zenészeket mutattak be egymásnak. A gyerekek önállóan illetve szüleik és a pedagógusaik segítségével készültek, ki-ki igényei szerint. Többek között olyan sportolókkal „találkozhattak” mint az Aranycsapat kiválóságai, Kolonics György, Egerszegi Krisztina és kiváló magyar zenészeket ismerhettek meg, mint Radics Béla vagy Pege Aladár. Fiatal tehetségek közül megismerhettük a junior birkózó, nemzetközi versenyeken aranyérmet szerző Tösmagi Attilát, és nem utolsó sorban a 3.a osztályos Bedő Benedek is megmutatta zongoratudását.
A diákönkormányzat napjának keretében érdekes, vicces játékokat játszottak, de tanultak is játékosan. Bekötött szemmel rajzoltak, híres embereket kellett lerajzolni, és kitalálni. Keresztrejtvényt fejtettek matematikai feladatok megoldásával. A gyerekek nagyon ügyesen készültek a tehetségnapra és élvezték a DÖK-nap játékos feladatait.
A 4.a osztályos tanulók is híres magyar olimpikonok életét és sikereiket mutatták be egymásnak: Egerszegi Krisztina és Hosszú Katinka úszók, Kovács Katalin kajakozó, Kolonics György kenu versenyző, Kárpáti Rudolf kardvívó, Biroz Péter kézilabdázó. Az előadások után vetélkedőt tartottak az elhangzottakból. A vetélkedő után Bakos Linda kalimbán, Varga János xilofonon játszott. Bakos Linda, Nagy Noémi és Nagy Nóra modern táncot táncoltak.
A DÖK-napi játékok közül a szerencse lufi, a kincsvadászat és a számháború volt a legnépszerűbb.
A 4.b osztály mottója: „Mindenki tehetséges valamiben.” Videókat néztek meg tehetséges gyerekekről és fiatalokról. Gondolattérképet készítettek a tehetség címmel és megbeszélték, szerintük ki miben tehetséges az osztályban.
Felső tagozaton előzetesen kiadott feladatok segítségével készültek a tanulók a Tehetségnapra. A tehetség fogalmának definiálása elengedhetetlen volt a nap indításához. A gyerekek sok okos ötlettel járultak hozzá a programokhoz. Gondolattérképek, kisfilmek tudósok életéről, színes, játékos, csapatépítő feladatok gazdagították napunkat.
Az 5. évfolyamon a gyerekek önismereti kérdőívet tölthettek ki, valamint híres tudósok életéről tekintettek meg kisfilmeket.
A 6.a osztály évek óta sikeresen szerepel a Csepeli Művészeti Szemlén táncművészet kategóriában, így a tehetségnapon is a tánctudásukat csillogtathatták meg.
A 6.b osztályban a tehetség szó kapcsán színes gondolattérképet készítettek a gyerekek a pedagógusokkal, majd ezt követően kisfilmet tekintettek meg aktuális témában, Karikó Katalin felfedezéséről. Saját kvalitásukat egy kvíz segítségével fedezhették fel. A gyerekek izgatottan várták a nap csúcspontját, melyre már napok óta készültek: ki mit tud vetélkedő keretein belül örülhettek egymás produkcióinak.
A 7. évfolyamon előzetes feladatok kiadása után a gyerekek csoportokban dolgoztak: PowerPoint-prezentációkat, játékokat, eszközöket készítettek a tehetség témakörében, és bemutatták társaiknak, tanáraiknak.
A 8. évfolyamon kvíz kitöltése után kisfilmeket néztek, mely után tartalmas beszélgetést folytattak a tehetség témakörében.

2021. március 8.
Újra bezárt az iskola
A járványhelyzet súlyosbodása miatt idén is áttértünk az online oktatásra, mely nagy kihívást jelentett a gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Nehézséget okozott a digitális eszközök állapota, hiánya, és a diákok különböző digitális kompetenciája. Az oktatás a Digitális Kollaborációs Tér és a Microsoft Teams platformokon folyt. Az online oktatás a jelenléti oktatástól eltérő tervezést és ellenőrzést követelt meg, de a pedagógusok igyekeztek rugalmasan és magas színvonalon végezni munkájukat. A pedagógusok mindent megtettek, hogy a nehézségekkel küzdő diákokat felzárkóztassák. A gyerekek nagy örömmel tértek vissza a jelenléti oktatásba májusban.

2021. február 12.
Farsang
A járvány okozta korlátozásoknak megfelelően az idei farsangot osztálykeretben tartottuk. Az osztályfőnökök színes, kreatív, közösségkovácsoló műsorral készültek tanítványaik számára. A csapatépítő játékok, a karnevál történetének feldolgozása, a jelmezverseny nagy élményt jelentett a tanulók számára.

2020. december 18.
Karácsony
Az iskolai nevelésnek az egyik legfőbb célja a közösségfejlesztés, amely az ünnepélyek rendezésében és a hagyományok tiszteletében is megvalósulhat. A járványügyi protokollnak megfelelően az idei karácsonyt osztálykeretben ünnepeltük. Az osztályok izgatottan dekorálták tantermeiket, és nagy örömmel ajándékozták meg társaikat kis ajándékokkal. Az osztályfőnökök gondoskodtak a hagyományos betlehemes műsorról, és a Lőrincz Enikő által készített karácsonyi kisfilmet minden osztály megtekintette.

Drogprevenciós előadás – online
Napjaink legégetőbb kérdése, hogy miként tudjuk egyensúlyban tartani az életünket, miként tudunk válaszolni a megnövekedett stresszes környezetre. Felgyorsult világunkban egyre többen nyúlnak az egyszerűbb megoldásokhoz (gyógyszer, alkohol, drog) melyek átmenetileg könnyítenek az ember gondjain, ám a valós probléma továbbra is fennmarad. Ez a hibás felfogás egyre fiatalabb korosztályt érint.
Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a drogprevenciós előadás hetedik és a nyolcadik osztályos tanulók számára. Sajnos a járványhelyzetre való tekintettel most online formában tekintettük meg. Nagyszerűen összefoglalta az előadó, hogy mire kellene odafigyelnie ennek a korosztálynak. Milyen pszichológiai ráhatással próbálják a dílerek bevonni az új fogyasztókat, és függővé tenni őket a kábítószerektől. Átfogó képet kaphattunk a drogok egészségromboló hatásának következményeiről. Sajnos évről évre szélesedik a paletta a különböző dizájnerdrogok és pszichoaktív szerek piacán. Ezek a feszültségoldó szerek szinte észrevétlenül fordulnak át függőségbe és a leszokáshoz már nem csak akaraterő, hanem szakember segítsége is szükséges.
Közös ügyünk, hogy együtt, közösen, gyermekeink védelmének érdekében, minél szélesebb körben terjedjen el a köztudatban, a kábítószerek egészségre káros hatása, mely visszafordíthatatlan elváltozásokat okoz.
2020. október 15.
“Csepel – a hely, ahol élünk”
Fotókiállítás
Az őszi időszak első kiállítását a Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklub tagjainak felvételeiből rendeztük. Talán már 5 évnél is régebbi a kapcsolatunk a fotóklubbal, melynek alkotói kezdetben természetfotókkal mutatkoztak be iskolánk diákjainak.
Ez a kiállítás Budapest XXI. kerületét, Csepelt jeleníti meg 30 felvételen. Az alkotók igyekeztek olyan helyszíneket bemutatni, melyek ismerősek lehetnek tanulóinknak is. A táj szépsége vagy az érdekes nézőpontból megörökített látvány mégis élményteli szemlélődésre hív bennünket. Mind a természeti táj, mind az épített környezet fotókon megörökített részletei felhívják figyelmünket a kerület értékeire, jellegzetességeire; megmutatják, miért is jó itt élni.
A képek sorában látható egy 1950-ben készült felvétel, s a helyszínnek napjainkban megörökített fényképe is. Ebből jól érzékelhető, milyen nagy változáson, átalakuláson ment keresztül Csepel fél évszázad alatt.
A járványügyi helyzet miatt az ünnepélyes megnyitó elmaradt, de az alkotóknak ezúton is nagy köszönetet mondunk. A kiállítás képanyaga Hódossy Ilona, Kóródi Zsuzsanna, Mizik Zsuzsanna, Schenk Helga, Berta Béla és Oberlander Sándor fotóit tartalmazza.
Iskolánk tanulóit pedig virtuális kirándulásra, s egyben játékra is hívjuk, ki ismeri fel a fotók alapján a legtöbb helyszínt.
A kiállítás november végéig tekinthető meg.
2020. október 6.
Az aradi vértanúk emléknapja
Október 6-án az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg a 13 aradi vértanúról és gróf Batthyány Lajos kivégzéséről. A megható iskolai műsort a 6.b osztályosok állították össze.
Ady Endre: Október 6.
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
2020. október 04.
Állatok Világnapja
„ Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt.”
John Muir
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Azért esett október 4-re a választás, mert ez a nap Assisi Szent Ferenc emléknapja is. Ő az állatok védőszentje, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Az állatok világnapját osztálykeretben ünnepeltük. Különböző módon emlékeztünk meg az állatokról. Matematika órán az állati rekordokat említettük. Nyelvtan órán az állatok nevének helyesírásával foglalkoztunk. Testnevelés órán a mozgásukat utánozták, rajz órán „érdekes” állatokat rajzoltak a tanulók. Magyar órán a saját kedvencükről meséltek a gyerekek.

2020. október 01.
A Zene Világnapja
„ A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
Kodály Zoltán
Október 1-jén ezekkel a szavakkal kezdte az idei rendhagyó megemlékezést az iskolarádión Deákné Benkó Ildikó, iskolánk ének tanárnője.
A Zene Világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-jén. Yehudi Menuhin így köszöntötte a Zene Világnapját:
„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”
Az iskolarádión elhangzott Halász István: A zenéről című verse, valamint az „Elindultam szép hazámból” című népdal és furulyán az „Erdő mellett estvélettem” című dal ének tanárunk, Ildikó néni előadásában.
Köszönjük a szép megemlékezést!

2020. szeptember 1.
Tanévnyitó ünnepély
Az idei tanévnyitó rendhagyó módon zajlott iskolánkban.
A járványügyi helyzet miatt a 8 órakor kezdődő ünnepélyen csak az 1. osztályos tanulók és maszkot viselő szüleik, valamint a műsorral készülő második osztályosok vettek részt.
A Himnusz hangjai után az izgatott elsősöket az intézményvezető: Mikus Judit köszöntötte. Ezután Bíró Edina, Tasnády Varga Éva: Szól a csengő, Fodor Attila 1.a osztályos tanuló Martos Maja: Elsős leszek című versét mondta el.
Majd hagyományainkhoz híven az első osztályosok ünneplő ruhájára Mikus Judit és Szalontai Éva intézményvezető helyettes feltűzték az iskolánk névadóját ábrázoló Móra jelvényt. „Most már Ti is igazi Mórások vagytok!” – szólt az igazgatónő a megilletődött apróságokhoz.
A műsor következő részében Horváth Messzua, Hadobás Bálint és Balogh Amina szavalt. Az aktualitások ismertetése után Nikovits Norbert, Portik Milán és Varga Bálint: Hívogat az iskola, Kezdődik az iskola valamint Csiling-giling, irka, tábla című versekkel varázsoltak vidám hangulatot az iskolakezdéshez.
A 2-8. évfolyamosok 9 órakor a tantermükben az iskolarádióból hallgatták meg a tanévnyitó ünnepélyt.
A 2020/2021. tanév elkezdődött!