Móra Ferenc Általános Iskola

2016. október

Állatkerti – projekt

Védett állatok az Állatkertben

Az állatkerti projekt az idei évben a védett állatokra helyeződött. Minden osztály a séta előtt megtanulta, miért kellett sok-sok állatot védetté nyilvánítani. Gyűjtötték az okokat arra, hogy melyik állat miért lett védett.

Vidáman indultak az Fővárosi Növény- és Állatkertbe, hogy megismerjék a világ veszélyeztetett állatfajait, melyekből az állatkertben jócskán találtak.

Odaérve, a bejárat mögötti nagy területen megbeszélték, hogy melyik osztály mit emel ki a megfigyelésük során. Innentől pörögtek az események, aki akkor épp az Állatkertben járt, hol egy száguldó és közben jegyzetelő fiúcsapatba, hol láthatósági mellényben lévő kis elsősökkel találkozott.

A gyerekek begyűjtötték a szükséges információkat a védett állatokról: 3D-s filmet is nézhettek, megtudták az idei állatkerti baby-boom résztvevőinek pontos adatait, az elefántok ormánytípusának megismerése után a zsiráf csigolyáit is megszámolták, és így tovább… Hallottak oroszlánüvöltést és üvegen keresztül tigrist is ’simogattak’.

Feladatlapok kitöltése tette érdekessé ezt a napot. A legnagyobb öröm mégis az állatkerti játszótér volt a kis nebulók számára.

A kirándulás után, az iskolában plakátot készítettek a védett állatokról.

Biztos, hogy maradandó élményt nyújtott számukra ez a projekt.

Képek a galériában.


Április 10-12.

 Viselkedéskultúra projekthét

 

A tavaszi szünet előtt, lazítva a hagyományos tanórai kereteken projekthetet tartottunk iskolánkban. Április 10. és 12. között a viselkedéskultúra különböző szeleteivel az eszközök és a módszerek széles skáláján mozogva ismerkedhettek a felső tagozatos ’mórás’ diákok.

Az első nap a közös megnyitó után a témával való ismerkedéssel telt. A cselekedtetve tanulás jegyében forgószínpadon játékos feladatokon keresztül nyúltunk a kapcsolódó témákhoz. Totón mutathatták meg a gyerekek, mit jelent a netikett. A közlekedési eszközökön való helyes viselkedést a piktogramok segítségével elevenítették fel a gyerekek. Az öltözködés kultúrájáról, a nyilvános helyeken, a kortárs közegben és az étkezés során való helyes viselkedésről szóló állomásokon vehettek részt a diákjaink. Totóval, képvetítéssel, játékokkal, memóriajátékkal, szituációs játékokkal mélyítették tanulóink meglévő ismereteiket a viselkedéskultúráról.

A második napon minden osztály a saját témájában mélyült el osztályfőnökükkel és osztályfőnök helyettesükkel.  A forgószínpad témái lettek szétosztva az osztályok között, így mindenkinek volt egy, melyben különösen elmélyült. A témát valamilyen közös osztályprojektben kellett másnap prezentálni a többi felsős osztálynak. A bemutató mellett mindenki készült a témát bemutató plakáttal is. Sok-sok beszélgetés és vidám közös percek jellemezték ezt az időt.

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napot a viselkedéskultúra projektek bemutatójával zártuk. Nagy izgalommal és feszült kíváncsisággal érkeztek az osztályok a tornaterembe.

A 8.a osztály megmutatta, hogy milyen jól megtanultak az évek során angolul. Párbeszédeikkel egy reptérre, egy hotel recepciójába és egy utazási irodába varázsolták közönségüket. Az 5.a osztály a netikettel, azaz az internetes etikettel foglalkozott. A felmutatott zöld buborékokból megtudtuk, hogy hogyan ajánlott, a piros buborékokból, hogy hogyan nem ajánlott az interneten kommunikálni. Az 5.b osztály vicces jelenetével a 138-as buszon utazva mutatta be a tömegközlekedési eszközökön helytelen, majd helyes viselkedést. A 6.a osztály étvágygerjesztő ételekkel színesített plakátokat bemutatva mesélt a történelem során sokat változó étkezési szokásokról. A 6.b osztály az öltözködésre terelte a szót. Történelmi utazást tehettünk a bemutatott képek, és a róluk szóló szövegek segítségével. A 7.a osztály egyszerre humoros és tanulságos jelenetekkel készült, melyek üzenetét a drámaszilánkok után össze is foglalták.

Az iskolánk pedagógiai programjának és éves programjának a része a projekthét, de több ez egy programnál, közös élményünk ez, mely segít abban, hogy diákjaink igazán ’mórásnak’ érezzék magukat.

Képek a galériában.