Móra Ferenc Általános Iskola

Vendégeink voltak


A fiatalok személyiségformálásáért nagy felelősség hárul az iskolákra, az ott dolgozó tanítókra, tanárokra, akiknek egyik legfontosabb feladata, hogy kialakítsák, erősítsék, megőrizzék a magyarság kulturális értékeit. 2001 szeptemberétől értékeket közvetítő embereket hívunk meg iskolánk falai közé. A célunk az, hogy megismertessük diákjainkkal azokat a kulturális értékeket, melyek a mai világban kiveszőben vannak. Diákjaink lelkéhez szeretnénk közelebb kerülni azzal, hogy kiváló sportolókat, művészeket, zenészeket hívjunk meg és látunk vendégül.


Az elmúlt több mint tíz év alatt a meghívott vendégek maradandó élményt szereztek jelenlétükkel.


Balczó András hitről, szeretetről, a sport iránti alázatról beszélt. KOKO az olimpiai aranyéremről, valamint a vereség elviseléséről. Kiss Tamás és Kozmann György az olimpiai arannyal felérő bronzéremről, a küzde­ni akarásról.


Cseh László, háromszoros olimpiai ezüstérmes a kitartásról beszélt és a tanulóktól összegyűjtött legkülönbözőbb kérdésekre válaszolt.


A kerületünkben élő alkotóművészek elhozták alkotásaikat iskolánkba. Tanulóink így ismerkedhettek meg Lacza Márta, Dékány Ágoston, Szenczy Zoltán, festményeivel, Kőszeghy Gabriella szobraival, és Szécsy Ilona fotóival. Nagy sikert aratott Hoffer Ildikó zirci keramikus a családdal, az iskolai élettel, kapcsolatos kerámiáival. Petrás Mária csángó madonnái, Józsa Judit „Mesevilág” című kiállításának műtárgyai a magyar őskultúra ran­gos alkotásai.Kiskunhalasról látogatott el hozzánk Kiliti Zsuzsanna és asszony csapata, akik a világhírű halasi csipke készíté­sének titkaiba avattak be minket.


Uhjár Mátyásné (a népművészet mes­tere) több ízben volt iskolánk vendége. Tojás és mézeskalács írókázásra taní­totta az érdeklődőket. Felejthetetlen élmény volt Bubik Ist­ván március 15-i műsora, Ferencz Éva templomi koncerten való fellépése, valamint a Muzsikás együttes rendha­gyó énekórája, melyen az egész iskola apraja és nagyja részt vett. Tolcsvay Béla énekmondót, Dinnyés József, Szabó Csilla énekest, Buday Ilona népdalénekest, Petrás Mária csángó énekest is nagy-nagy figyelemmel hallgatták iskolánk tanítványai és az érdeklődő szülők.


Dévay-Nagy Kamilla és a Krónikás együttes, a Makám együttes és Lovász Irén, a Bojtorján együttes szintén nagyon nagy sikert aratott.


A Csepel Néptánc Együttest is szere­tettel fogadták a gyerekek. Ez tán azért állt hozzájuk közel, mert isko­lánk több éve néptáncot is oktat. Berecz András ízes mesemondása közben többször kacagtak fel a gyere­kek. Halász Judittal együtt énekelte az ismert dalokat az egész iskola.


Fiar Sándor csepeli születésű Antarktisz kutató kétszer is tartott “rendha­gyó” földrajzórát. Diaképekkel illusztrálva mutatta be az Antarktiszon élő pingvineket, valamint Magyarország nemzeti parkjait. A kiállítások megnyitóinak ünnepélyesebbé tételéhez iskolánk tanulói járultak hozzá verssel, népdallal, hangszeres szólóval. S végül, de nem utolsó sorban Nyers Csaba is ellátogatott iskolánkba, honfoglalás kori gabona ételeket főzött az udvaron, nagy sikert aratva mind a gyerekek, mint a szülők között.


Korábbi években iskolánkban járt vendégeinkről képeink
2006

Hoffer Ildikó keramikus művész

2006. március 23.

Lacza Márta és Dékány Ágoston festőművészek
2006.április 27.

Petrás Mária népdalénekes, iparművész

2006. október 12.

2007

Zsombori Erzsébet festőművész

2007. október 11.

2008

Dr. Barsi Ernő néprajztudós, hegedűművész, zenepedagógus

2008. november 3.

Kozmann György, Kiss Tamás, Cseh László olimpikonok

2008. november 13.

2009

dr. Fiar Sándor, az Antarktisz-expedíció tagja

2009 január

Józsa Judit kerámiaszobrász

2009. április 16.

2011

Petrás Alina

2011. február 24.

Kőszeghy Gabriella szobrászművész

2011. március 24.

Sármásy Mária foltvarró
2011. március 28.

Riesz Kálmán fotós

2011. október 27.

Vincze Angéla festőművész

2011. november 24.

2012

Botos Trió

2012. október 1.

Csepeli Hímzőkör

2012. október 10.

Czippán István hagyományőrző

2012. december 12.

2013

Somfai Zsuzsanna művésztanár

2013. február 14.

Szilágyi Áron a kardvívás olimpiai bajnoka

2013. április 4.

dr. Bálint György kertészmérnök

2013. május 15.

Ilyés Attila festőművész, egyetemi hallgató

2013. április 4.

Kis Szabolcs iskolánk pedagógusa, költő
Kisné Lackó Mónika fotóművész

2013. november 6.

2014

Ganevné Székely Katalin  gyöngyfűző, népi iparművész

2014. január 22.

Bukrán Edit keramikus művész

2014. szeptember 24.

Steigerwald Éva foltvarró

2014. szeptember 26.

Baranyi Tivadarné csipkeverő, népi iparművész

2014. október 8.

Tormásné Kertész Erika mézeskalács-készítő

2014. november 26.

2015

Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklub

2015. február

Elsik Vilmosné festő-pedagógus

2015. február 18.

id. Császár Gáspár kiállítása

2015. május 20.

Arany Judit babakiállítása

2015. október 15.

2016

Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklub kiállítása

2016. március 2.

Bajvívó Magyarok Hagyományőrző- és Sport Egyesület
Zrínyi Emlékév: török – magyar kardvívó harcmodor bemutató, 2016. szeptember 16.

Bíró Ferenc kiállítás megnyitója

2016. szeptember 21.

Zrínyi emlékév: török – magyar bajvívás
Kard Rendje Hungary

2016. szeptember 27.

Oberlander Sándor fotókiállítás
Régi tárgyak lencsevégen 2016. november 9.

2017

Kovács István kiállítása 2017. január

Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklub kiállítás megnyitó

2017. március 29.

2017. szeptember 28.
Bíró Ferenc és Bíró Dóra Adrienn képzőművészek kiállítása

2017. november 17.
A rétisasok világa kiállítás
A kiállítást Dr. Fedina Laura orvos rendezte és szponzorálta.
A szakmai szöveget Zágráb Károly ornitológus írta.
A kiállításon Véghseő Klára festőművész és festőklubja tagjainak, tanítványainak festményeit, grafikáit láttuk. A rétisasokról készült gyönyörű fotók az állatkert, illetve Sándor István, Udvarházi Irén és Zomborácz Soma képei.
 

2017.november 29.
Feldolgozó drámaóra Egervári György
(Pesti Magyar Színház kollégája, dráma- és színházpedagógus) vezetésével.
 

2018

2018. január 10.
„A Dél-Afrikai Unió állatai és madárvilága”című fotókiállítás
Magyarósi Péter győri fotóművész képei
 

2018. március 21.
A Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc fotóklubjának kiállítása
Stemmer Ferenc Fotóklub – Hodossy Ilona, Mizik Zsuzsa, Berta Béla, Gábori Attila, Szabó Csaba és Végh Péter – alkotóinak természetfotói


További vendégeink voltak:

Simon András grafikus művész, író

Berecz András énekes, mesemondó

Tolcsvay Béla énekmondó

Balczó András nyolcszoros magyar, háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó

Halasi csipkeverő asszonyok

Uhljár Mátyásné mézeskalács készítő, tojásfestő népi iparművész

Beretvás Csanád fafaragó művész

Tihanyi Zsuzsanna keramikus művész

Demeter Levente festőművész

2017. május 21.

50. tanév Jubileumi hete

március 1-5.
Zsombori Erzsébet, Csák György, Józsa Judit, dr. Csőreg Éva, Lengyel Erzsébet, Zalaváry Lajos, Gosztonyi Ákos, Bartha Ince

Nemes Ferenc

2010. október 20.

Csepeli Hagyomány Óvóhely

2012. október 10.

Kövesi-Kluge  Krisztina iparművész, nemezelő

2014. március 5.

Kovács Béla „Fények és pillanatok” fotókiállítása

2014. április 4.

Steigerwald Éva, Oszkó Anna, Hajdú Lászlóné foltvarrók

2014. szeptember 26.

Orendi Éva szelektív hulladék előadása

2014. november 6.

Nyugdíjas Klub

2015. október 7.