Móra Ferenc Általános Iskola

Tanévnyitó

Iskolánk életében ez az 55. szeptember, amikor ismét kitárta kapuját. Az udvart izgatott és vidám gyerekhad töltötte meg. Az osztálytársak, barátok nagy örömmel üdvözölték egymást. Rácsodálkoztak nagyra nőtt és lebarnult társaikra. Az elsősök kicsit még félve, de annál nagyobb izgalommal foglalták el helyüket az első sorokban a mosolygós tanító nénik mellett.

Az első és második osztályosok vidám tanévköszöntő versei mellett, Hanák Renáta 5. b osztályos tanuló népdaléneklését és kolléganőnk, Latinovics Anett hegedűjátékát is megcsodálhattuk.

Mikus Judit intézményvezető tájékoztatta a szülőket a 2015/2016-os tanév eseményekben bővelkedő programjairól és bemutatta iskolánk új pedagógusait. Az elsősök hagyományunkhoz híven megkapták a Móra „jelvényt” a nyolcadikosoktól: így igazi „mórásokká” váltak.

A költő szavaival kívánunk mindenkinek jó tanulást és sok ötöst!

„… Mint az égen átcsóvázó üstökösök,

ragyogjanak munkánk nyomán az ötösök.

Kívánjuk a húgocskáknak, öcskösöknek,

ne legyenek szűkiben az ötösök.”

(Weöres Sándor: A tanévnyitáskor)

Szeptember 6.

Túra

Az Együtt a Magyar Családokért 5 km-es túráján vettünk részt.
Boráros téren találkozva nyolcan vágtunk a neki az év első túrájának. Az iskolából a hetedikesek vettek részt: Szabina, Vanda és Réka, valamit elkísért minket Réka testvére, Enikő és az édesapjuk.

Reggel nyolckor még ugyan nagyon hideg volt, de ahogy közeledtünk a rajthoz, ami a II. kerületi Adyliget játszótér volt, egyre jobban kisütött a nap. Mielőtt elindult volna a Móra Túrázók Köre, még egy jót játszottak is a gyerekek a játszótéri játékokon. Majd péksüteményekkel a zsebünkben a piros kereszten nekiindultunk a Fekete-kőfej csúcsára, majd a piros sáv jelzésen a Gyuszi kilátóba. Megmászva a hegyet a piros sávon folytatva a Hárs hegy felé vettük az irányt, útközben a gyerekek már a lehulló makkokat gyűjtötték össze, ami már az őszt beköszöntét jelezte. Majd felkapaszkodva a Hárs-hegyi körútig leírtuk az ellenőrzőpont kódját, már kényelmesen folytathattuk utunkat a hegy oldalában. Többször találkoztunk kutyusokkal, aminek nagyon örültek a gyermekek. Innen a zöld körsétán már könnyen, vidáman beszélgetve és csodás kilátással tettük meg az utunkat a célunkig, a Szépjuhászné gyermekvasút állomásig. Három órás gyaloglás után megpihenve megkaptuk a jól megérdemelt pecsétet a túrafüzetünkbe! Jó hangulatban indultunk hazafelé.

Remélem, a következő alkalommal mások is csatlakoznak hozzánk!
Móra Túrázók Köre

Tényi Imre

Szeptember 25.

Szüreti mulatság

Szeptember 25-én sok éves hagyományunkhoz híven az idén is megszerveztük és megrendeztük a szüreti mulatságot. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de így sem szomorkodtunk, mert az iskola udvarára tervezett szőlőpréselést, mustkészítést, sütést-főzést meg tudtuk oldani az iskola falain belül is.

Az osztályok a szüreti szokásokhoz kapcsolódó jelmezekben és bábokkal vonultak a tornaterembe. A kisbíró kikiáltotta a szüreti mulatság kezdetét, Márton Szonja 4.b osztályos tanuló tenorkürtjével vidámságot hozott közénk, Margit néni pedig arról beszélt, hogy a szüret milyen gazdag szokáshagyomány, melyben a munka és az ünnep összekapcsolódik.

Tóth Marika néni táncszakkörével dramatikus és táncos játékkal elénk varázsolta a szüreti mulatsághoz kapcsolódó szokásokat.

A hagyományokat őrző Botosánka népi együttes zenéjével megkezdődött az igazi táncos, zenés, dalos mulatozás moldvai csángó dallamokkal. Az önfeledt vigadozás után az osztályok sütöttek-főztek, otthonról hozott finomságokat árultak, mustot kóstoltak és kínáltak, kézműves foglalkozásokon próbálták ki ügyességüket, tréfás vetélkedőkön szurkoltak és versenyeztek a tornateremben.

A nap végén minden tanuló, szülő és pedagógus kellemesen elfáradva köszönt el egymástól, és örültünk annak, hogy a szüreti szokásokat ma már a városi közösségek is megismerhetik.

Szeptember 30.

A népmese napja

2005 tavasza óta szeptember 30-án, egyik legnagyobb meseírónk, Benedek Elek születésnapján tartjuk a népmese napját hazánkban.

A nap célja, hogy a könyvtárosok, a pedagógusok, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Ennek megfelelően az iskolai könyvtárban is megtartottuk a népmese napját. Az alsó tagozatos osztályok mindegyikéből 3-3 gyermek képviselte az osztályát. Vegyes csapatokban mérték össze tudásukat, olvasottságukat, s ügyességüket a népmesékkel kapcsolatosan. A feladatok között szerepelt: puzzle, totó, mese-kvíz, s egy meserészlet dramatizálása is.

Október 1.

Zene Világnapja

A zene valamilyen formában minden nap jelen van az életünkben, és ünneppé varázsolja a hétköznapokat. A zenei világnapot október 1-én az alsó tagozat is megünnepelte. Ízelítőt kaptunk a muzsika sokszínűségéből. Többféle hangszert és zeneművet hallottak a gyerekek.

A műsort Tóth Mária 3. b osztályosai nyitották meg. Vidám, szüreti népdalokat énekeltek. Latinovics Anett tanító Pachelbel D-dúr kánonját hegedülte el. A 3.a osztályos Blum Laura gitáron játszott: A „Kiskece lányom” kezdetű dalt pengette el. Bodoki Bernadett és Setény Mária kolléganőnk furulyáztak. József Attila „Rejtelmek” című versének feldolgozását adták elő. Váradi Virágtól a Nyári kánont hallhattuk, szintén furulyán. Sikari László zenetanár tanítványa Márton Szonja – aki a Mélyrézfúvósok Budapesti és Országos versenyén első helyezést ért el – a kürtöt szólaltatta meg. Befejezésül Vivaldi Négy évszak című művéből az ősz dallamai csendültek fel.

„Hiszek benne, én bárhol járok, hogy

a zene szeretete kitágítja a világot.”

Október 2.

Budapesti séta

Iskolánk nevelési programjának egyik legfontosabb célkitűzése Magyarország értékeinek megismerése és a nemzeti kultúra ápolása. A felső tagozatos évfolyamok ezért minden évben megtekintik fővárosunk különböző nevezetességeit egy séta keretében.

Idén az 5. a osztály a Budai Várnegyedben járt, ahol a Hadtörténeti Múzeumban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét feldolgozó kiállítást tekintette meg. Az 5. b osztály a Gellérthegy megmászása után a Várkert bazárba folytatta útját. A 6. a osztály a Vajdahunyad várában megrendezett Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás rendezvényére látogatott el, melyen 110 település mutatta be kézműves termékeit. A tanulók még a kosárfonás fortélyait is tanulmányozhatták. A 7. a osztály gazdag programjából kiemelkedett a Nemzeti Múzeum 1703-1990 – Újkor, legújabb kor című kiállításának megtekintése. A 8.a osztály városnéző sétáját az előzetes anyaggyűjtésről tartott részletes beszámoló óra előzte meg. Majd a tanulók a Nyugati Pályaudvar és a Vígszínház megtekintése után a Margitszigetre is ellátogattak, ahol az írók, költők szobrai igazi élményt jelentettek számukra. A gyerekek beszámolói felkeltették iskolatársaik érdeklődését Európa egyik legszebb fővárosának kincsei iránt.

Október 2.

Kirándulás és vetélkedő a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Mondd, szereted az állatokat? – projektnapok az alsó tagozaton

Az állatok világnapja alkalmából (2015. október 30 – nov 2-ig) az alsó tagozatosok projektnapokat szerveztek, középpontba állítva az állatokat, állatvédelmet. A témát beépítettük az előző napok tanítási óráiba. Kooperatív és csoportmunkában dolgoztuk fel az állatokkal kapcsolatos ismereteket.

A projekt zárásaként egész napos kirándulást tettünk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Az idő is kedvezett nekünk, így ragyogó napsütésben csodálhattuk meg az állatkert lakóit. Egyes helyszíneken a gyermekek csoportokban dolgozva különböző témakörökhöz kapcsolódóan feladatlapokat oldottak meg. Az állatok világnapja alkalmából az Állatszeretet Fesztivál keretein belül több helyszínen kézműves programok, előadások és kiállítások várták a gyerekeket, gazdagítva a látottakat, hallottakat.

Felhívtuk a figyelmet a védett és veszélyeztetett állatokra, és megtanultuk, hogyan figyeljünk jobban a környezetünkre. A negyedikesek bekapcsolódtak az állatkert által szervezett pályázatba, mely az orángutánok veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet a pálmaolajat tartalmazó élelmiszerek bojkottálásával. Készültek rajzok, plakátok, melyek megtekinthetőek az iskola aulájában és az első emeleti falakon.

A diákok mindig nagy izgalommal várják a kirándulást és az állatok világnapját, így jövőre mindenképpen tervezzük, hogy ismét ellátogatunk az állatkertbe, megteremtve ezzel egy őszi hagyományt az alsó tagozaton.

Ronay György: Mondd, szereted az állatokat?

(részlet)

Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled õket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy mirõl hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolózva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?

Október 6.

Megemlékezés

Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. Iskolánkban hagyományosan mindig a 6. évfolyam készül műsorral ezen a napon.

Az elhangzott versek, a felcsendült dallamok, s a tragikus történelmi esemény körülményeinek felelevenítése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek átérezzék, megértsék népünk múltjának e sötét koraszakát.

Október 15.

„BABAVILÁG”

Babakiállítás a Móra Ferenc Általános Iskolában

Október 15-én ismét egy szép kiállítás megnyitóján vehettünk részt a Móra Ferenc Általános Iskola földszinti aulájában. Arany Judit babakészítő hozta el diákjainkhoz szebbnél szebb alkotásait. A Kárpát-medence népviseleteit megjelenítő babák mellett időutazást is tehetünk Sissi királyné, Mátyás király, sőt Árpád-házi Szent Erzsébet korába.

Betekinthetünk a híres olasz hegedűkészítő mester, Stradivári műhelyébe is. Láthatjuk Matula bácsit Tutajossal együtt megpihenni a nádkunyhó előtt, és Minarek Edét is a „Régi idők focija” című filmből.

Arany Judit Budapesten él, műszaki pályáról ment nyugdíjba, sok unoka és dédunoka boldog nagymamája. Egy véletlen folytán 2005-ben Győrben látta egy babakiállítást, s ennek hatására próbálkozott meg maga is az első baba elkészítésével. 2006 óta alkotásaival ő is részt vesz a győri babakiállításokon, rendszeresen díjakat nyer, nemzetközi megmérettetéseken is sikerült már II. és III. helyezést elérnie. Babái többször jártak már Bécsben, Szlovákia több városában is, és rendszeres résztvevője a Visegrádi Napok alkalmából rendezett kiállításoknak is.

Judit asszony ezüst koszorús babakészítő mester, aki nagyon boldog, hogy megtanulhatta a babakészítés fortélyait, s annak nehézségei mellett minden örömét. Ebből a derűből és örömből részesülhetünk mi is, amikor kedves alkotásait szemléljük.

A kiállítás megnyitóján a Csepeli Hagyományóvók Tar Mihály vezetésével megénekelték a babavilág néhány szereplőjét, s a dalolásba a gyerekeket is bevonták.

A kiállítás 2015. november 20-ig lesz látható.

Október 19.

Vendégünk volt a Hagyományok Háza

Október 19-én „Orbán Balázs nyomában” címmel rendhagyó óra keretében köszönthettük iskolánkban a Hagyományok Háza néptáncosait és népzenészeit.

Vidám ismeretterjesztő műsoruk a Székelyföldre, a sodró lendületű forgatósok és a pattogós csűrdöngölők vidékére kalauzolta tanulóinkat. A zenés-táncos előadás közben megtudhattuk, kik is a székelyek, s hol élnek. Milyen szerepük volt a magyar történelemben, hogyan nehezedett el sorsuk Trianon után. Megismerhettük Orbán Balázst, a nagy utazót, a XIX. századi Erdély sokoldalú férfiúját, aki haladó szellemiségű, igaz hazafi volt; s több kötetes monográfiában írta le a székelyek életmódját, viseletét, zenéjét, táncait és népszokásait.

A táncosok előadásában többek között csíki, sóvidéki, gyimesi csángó, bukovinai székely táncokat láthattunk. Bemutatták a viseletek jellegzetes darabjait, mint például a székely harisnyát vagy a csángó katrincát is.

A zenészek is megszólaltattak és bemutattak néhány különleges hangszert. Megtapasztalhattuk azt is, hogy vidékenként nem csak a viselet és a tánc változik, de a zenei hangzásban is jól érzékelhető különbségek vannak.

Az előadás végén bennünket is talpra állítottak, s egy rögtönzött székely táncház önfeledt résztvevőivé válhattunk.

Köszönet a nagyon tartalmas és magas színvonalú előadásért Lőrincz Hortenzia, Tálas Ágnes, Imre Béla, Kiss Márton Zsolt néptáncosoknak és a Bekecs Együttes zenészeinek.

Október 22.

Tehetségkutató verseny

Első forduló

A tanév első fordulója izgalmas volt. A felkészülő diákok izgultak az első megmérettetés előtt, míg a nézők türelmetlenül várták, milyen produkciókat fognak látni.

A selejtezőre sokan jöttek úgy, hogy egyénileg készültek fel a fordulóra, és okoztak meglepetéseket. Találkoztunk régi és új versenyzőkkel is. A tavalyi két győztes, Bálint Virág (népdal) és Gusztafik Norbert (modern tánc, hiphop), most is remekeltek és nagy tapsot kaptak. Örültünk a komolyzenei kategória versenyzőinek, hiszen az elmúlt években nem csillogtatták meg tudásukat a tehetségkutató keretein belül.

A zenei számok változatos sorrendben jöttek egymás után, így a zsűri értékelés előtt komoly figyelmet szánt a megfigyelési szempontokra. A diákok közül jó páran szinte szakértőként szóltak hozzá a produkciókhoz.

Az előadások színvonalasak és jól értékelhetőek voltak. A zsűri (pedagógusok: Antal Györgyi, Bárányné Kovács Margit, Kis Szabolcs) alaposan, átgondoltan mondott építő kritikát. Döntőek voltak azonban a tanulók, a nézők pontjai is.

Első forduló győztesei:

  1. Kiss Virág és Vass Viktória (modern tánc)
  2. Gusztafik Norbert (modern tánc)
  3. Kurucz László (színjáték)

Büszkék vagyunk minden fellépőre és várunk mindenkit a következő fordulón.

Első forduló versenyzői:

Hanák Renáta (5. o.) – hegedűn operarészlet – kategória: komolyzene

  1. Leskó Lili (5. o.) – egyéni tánckoreográfia – kategória: modern tánc
  1. Bálint Virág (8. o.) – népdalcsokor – kategória: ének, népdal
  1. Gusztafik Norbert (7. o.) – egyéni tánckoreográfia – kategória: modern tánc,

Hiphop tánc

  1. Blum Alexandra (5. o.) – versmondás – kategória: előadóművészet, színjáték
  1. Simon Julianna (7. o.) – egyéni tánckoreográfia – kategória: modern tánc, hiphop tánc – 3 perc
  1. Kurucz László (6. o.) – monológ – kategória: színjáték
  1. Kiss Virág és Vass Viktória (6. o.) – tánckoreográfia, duó – kategória: modern tánc, hiphop tánc
  1. Varga Alexandra és Farkas Brigitta (5. o.) – tánckoreográfia, duó – kategória: modern tánc

Október 23-i megemlékezés

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca így végül elbukott.

Iskolánkban is megünnepeltük ezt a jeles eseményt. A 7. osztályosok megható műsor keretében emlékeztek meg a forradalomról. Vígh Villő Borbála elszavalta Márai Sándor: Mennyből az angyal c. versét, melynek utolsó verssorai sokaknak könnyeket csalt a szemébe:

„Angyal vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– a gyermek, a szamár, a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik – mennyből az angyal.”

Márai Sándor: Mennyből az angyal, New York, 1956.

Október 24.

Szép, késő őszi kilométerek

Az októberi túránkat 24-én szombaton tettük meg az Együtt a Magyar Családokért karitatív szervezet szervezésében. 16-an indultunk útnak egy szombat délelőtt. két osztályfőnök és egy szülő is eljött, így egy nagy csapattal tettük meg ezt a 4 kilométert. Nagyon szép októberi időt fogtunk ki, ami a túrázásnak is nagyon kedvezett. Jól éreztük magunkat. Akinek volt Budapest kupafüzete, az egy pecséttel gyarapíthatta gyűjteményét. Gyertek ti is a következő túrákra! Várunk! Bakancsra fel!

November 3.

A Magyar Tudomány Napja

  1. 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen, a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel egy Magyar Tudós Társaság, mai nevén Magyar Tudományos Akadémia létrehozására.

A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A Magyar Tudomány Napja, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.

Hagyománnyá vált iskolánkban, hogy minden évben, november 3-án egy tudományos rendezvénysorozatot indítunk el.

Mivel 2015 a Fény Nemzetközi Éve, idén minden tervezett rendezvényünk a fénnyel kapcsolatos.

Terveztünk „fényes” fizikai kísérleteket, részvételt egy egészség edukációs programon, amelynek a látás a témája, optikai csalódásokkal ismerkedünk, és filmvetítés is lesz a sarki fényről.

November 6.

Fényes fizikai kísérletek

November 6-án, a fizika előadóban először közösen filmeket néztünk meg. A geometriai optika c. filmből a fényvisszaverődés, fénytörés jelenségeiről láthattunk, hallhattunk, aztán a Félelmetes napenergiából c. filmből megtudtuk, hogy 5800 kis tükörrel hogyan lehet fémeket megolvasztani. Majd a fehér fényt prizmával színeire bontva gyönyörködhettünk a szivárvány színeiben.

Ezután négy helyszínen különböző látványosságokkal ill. érdekességekkel találkoztunk.

  1. Merőkanál és gyertya segítségével a homorú tükör képalkotását tanulmányoztuk.
  2. A Newton korong segítségével fehér fényt állítottunk elő a hét alapszínből.
  3. Az optikai padnál különböző lencsék segítségével követtük a fény útját.
  4. A kvíz kérdésein törhették a fejüket a résztvevő gyerekek.

Egy „ablak nélküli szobába” hogyan lehet világosságot hozni? Erre a kérdésre is választ kaptunk egy olyan eszköz segítségével, amit kartonpapírból és vízzel töltött palackból készítettünk.

Olyan művészi hatású árnyképeket néztünk, mely „fémkacatok, lim-lomok” megvilágításából keletkeztek.

Ez a péntek délután kellemesen és hasznosan telt, új ismeretekkel gyarapodtak tanulóink.

November 8.

“Együtt a Magyar Családokért” 8 km-es túra

A novemberi túránkon nagyon jó időnk volt a 8 km-es túra teljesítéséhez. A Széchenyi-hegyről indultunk és a Normafán keresztül eljutottunk a János- hegyig, majd a játszóteret érintve, visszaindultunk. Nagyon sokat játszottunk, egész délelőtt jól éreztük magunkat. Gyertek legközelebb ti is!

Kiállítás a Millenáris Parkban

Egy szerdai napon Márti nénivel és Zsuzsa nénivel elmentünk a Millenáris Parkba. Megnéztünk sok érdekes kísérletet a látás kiállításon, amelyeket MSMS tudáspont dolgozói mutattak be. Megmutatták hogyan készíthetünk házi lávalámpát, és azt is láthattuk, hogy a lézer mennyire káros a szemre. Utána különböző állomások vártak minket, 6-7 fős csoportokban sok mindent megtudtunk a szemről, a színekről, a fényről és a többi érzékszerveinkről. Amikor végeztünk az állomásokon, a teremből kilépve meglepetés várt mindenkit a széken: póló, toll és az állomásokhoz kapcsolódó kérdésekkel teli munkafüzet. Megköszöntük az előadást és az ajándékot, majd egy elégedettségi kérdőív kitöltése után elindultunk a Láthatatlan kiállításra.

Pintér Szabina

Láthatatlan kiállítás

A látásról szóló kiállítás után, ismét csapatokra tagolódtunk. Amíg az egyik csoport bement a kiállításra, a többiek a babzsákokon ülve az interaktív TV-n kiválaszthattak kísérleteket, melyeket meg szeretnének tekinteni, majd mikor véget ért a kísérlet, a videó alapján válaszolni kellett a kérdésekre. Volt egy másfajta elfoglaltságunk is: átrendezhető elemekből álló pályán szemvédővel és fehér bottal kellett végigmenni. A feladat ugyan egyszerűnek látszott, de el sem hinné az ember, hogy milyen nehéz volt kiigazodni! Én magam is végig mentem, és mikor úgy éreztem, hogy jó irányban haladok, épp az ellenkező irányba tartottam. Ezután beléptünk az első terembe. A vakok számára készített írógép (Braille írógép) és egy ismertetőtábla segítségével le tudtuk gépelni a nevünket. Egy vak ember vezetett minket végig a sötétben egy útszakaszon, ahova beléptünk és nyitott szemmel se láttunk semmit. Egy konyhában, utcán, vadászházban, szoborkiállításon és egy bárban tapogatóztunk végig. Sétánk végeztével a bárban leülve kérdezhettünk. Vezetőnk megismertette velünk hétköznapjait, látása elvesztésének történetét.

Igazán érdekes és hasznos volt számomra ez a kiállítás, sok minden érthetőbbé vált számomra.

Víg Villő Borbála

November 13.

Optikai csalódások

Mivel látunk? A szemünkkel? Az agyunkkal?

„Fény éve” programsorozatunk egyik állomásaként Zsuzsa nénivel olyan videókat néztünk meg, melyek próbára tették szemünket és agyunkat. Rájöttem, hogy érdemes több szögből, több szempontból vizsgálni a dolgokat, különben könnyen becsaphatóvá válunk.

Legjobban az a filmrészlet tetszett, melyben egy golyó látszólag felfelé gurult, a víz felfelé folyt. Mindezt egy-egy fifikásan (térérzékelésünket megzavaró módon) megépített pályával érték el.

Gusztafik Norbert 7.a

November 19.

„Fényes” filmdélután

2015 a Fény Nemzetközi Éve, és ennek alkalmából Ica néni és Imre bácsi filmdélutánt szervezett elsősorban a nyolcadikosoknak.

Az első film, amelyet láttunk, a Naprendszer kialakulásáról szólt. Sok új dolgot megtudtunk, és közben jól is éreztük magunkat. Röpködtek körülöttünk az évmilliárdok…

Azután a sarki fényről láttunk csodálatos képeket. Előtte Benkő Vivien tartott egy kiselőadást, majd egy videofilmet néztünk meg, amelyet Hudák Zsófia és Sebestyén Kíra töltött le.

Örömmel részt vennénk máskor is hasonló vetítésen, mert ilyenkor nagyon sokat lehet észrevétlenül, szórakozva tanulni.

Kerekes Klaudia

8.a

November 25. – December 1.

Jedlikben jártunk

A felső tagozatos tanulóink már nagyon várták azt a pillanatot, hogy a Jedlik Ányos Gimnázium természettudományi laborjában kísérletezhessenek. A fehér köpeny varázsa megtette a hatását, tanulóink lelkesen végezték a kísérleteket. A jövő tudósai pontosan követték a tanári utasításokat így a korábbi elméleti tudásukat a valóságban is láthatták, tapasztalhatták. A 8. osztály kezdte először november 25-én, ők kémiai és biológiai kísérleteket végeztek. Szemtermésekből keményítőt mutattak ki, majd a nyál-amiláz keményítő bontó hatását vizsgálták. November 26-án a 6. osztályosaink a természetismeret tantárgyhoz kapcsolódó kísérleteket végezhettek. Fénymikroszkóppal növényi szöveteket vizsgáltak, sztereomikroszkóppal moha növényt, csincsilla szőrt, libatollat láthattak nagyítva valamint a lekváron képződött penészt is szemügyre vehették. 3D-s film segítségével a „Dinoszauruszok világába” is eljutottak a gyerekek. December 1-én a 7. osztály tanulói fizikai és kémia kísérleteket láttak és végezhettek. Az optikai kísérletek közül a lézerfény segítségével megvilágított tükrök és lencsék képalkotását figyelhették meg. A jód oldódása különböző folyadékokban lenyűgözte tanulóinkat, valamint megtapasztalták, mi történik, ha tojáshéjat égetünk.

Kémcsőbe összetört tojáshéjat tettek és hevíteni kezdték, majd vizet öntöttek rá és 1-2 csepp fenolftalein oldatot. A tojáshéj 95%-a kálcium-karbonát (mészkő), a maradék fehérje. A tojáshéjat hevítve először a szerves anyagok bomlanak el, korom képződik, majd ez is elég, ezután a kálcium-karbonát bomlása kezdődik meg: a héj kifehéredik, égetett mész képződik. Vízbe dobva az oldat kémhatása lúgosra változik, mert oltott mész képződik, ezt indikátorral mutathatták ki:

CaCO3⟶CaO + CO2

CaO + H2O⟶Ca(OH)2

A Mi világegyetemünk c. filmben Naprendszerünk bolygóiról kaptak érdekes és hasznos információkat, valamint azok kialakulását követték nyomon. Tanulóink jól érezték magukat, és tudásukat is gyarapították.

December 6-7.

Mikulás napi sportvetélkedő

Ebben az évben is megtartottuk a szokásos Mikulás napi sportvetélkedőnket. December 6-án „floor-ball” bajnokságot rendeztünk a 4., 5., 6. évfolyamos tanulóknak és külön időpontban a 7. és 8. évfolyamnak is. Lelkes csapatok részvételével izgalmas, szoros mérkőzéseket láthattunk, és meglepetésekben is volt részünk. Külön szeretnénk kiemelni a 4. a osztály játékát, akik nagyon jól szerepeltek a felső tagozatos mezőnyben. A 7., 8. évfolyamon is érdekes mérkőzések voltak, csak az utolsó pillanatban alakult ki a végeredmény a „körbeverések” miatt.

Végeredmény a 4., 5., 6. évfolyamon:

  1. 5. b
  2. 4. a
  3. 5. a
  4. 6. a

Végeredmény a 7., 8. évfolyamon:

  1. 8. a
  2. 7. a
  3. 5. b

December 7-én az alsó tagozatos diákoknak tréfás sportváltókat rendeztünk. Vidám kis mikulások versengtek egymással: labdás ügyességükkel próbálták megelőzni egymást és „lovas kosárra dobással” mutatták meg erejüket és ügyességüket. A jó hangulatú verseny végeredménye a következő lett:

Végeredmény a 1., 2. évfolyamon:

  1. 2. b
  2. 2. a

3-4. 1. a, 3. b

December 7.

Fehér Klára: Mi szemüvegesek

Színházlátogatás

December 7-én iskolánk alsó és felső tagozata színházlátogatáson vett részt a Ferencvárosi Művelődési Központban. Fehér Klára „Mi szemüvegesek” című ifjúsági regényének zenés feldolgozását tekintettük meg. Izgatottan vártuk az előadást, hiszen a főszereplőt (Kerekes Ágit) iskolánk 7.a osztályos tanulója, Víg Villő alakította.

Villő a Kerületi Művészeti Szemlék rendszeres résztvevője, Csepel büszkesége. Évek óta ének, vers- és prózamondó kategóriában kiemelt arany minősítést kap. Már 8 éve elkötelezte magát a színjátszás mellett. Versmondó tehetségét bizonyítja a Ranóti Miklós Művelődési Házban rendezett „Elmondom hát mindenkinek” című versmondó rendezvényen elért különdíj, illetve a Bubik István Színkör tagjaként kiérdemelt nagydíj, melyet a legszuggesztívebb előadásért kapott a József Attila Színházban. Egyéniségének sokszínűségét, valamint előadásmódjának érettségét tükrözi, hogy a középiskolások drámaversenyén is megállta a helyét.

Az iskolai ünnepek állandó szereplője, minden alkalommal felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg az iskola tanulóit és pedagógusait.

A „Mi szemüvegesek” című színdarab főszereplőjeként is hatalmas sikert aratott. A gyerekek szűnni nem akaró tapssal jutalmazták Víg Villőt a Móra Ferenc Általános Iskola büszkeségét.

Cipősdoboz Akció 2015

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

Az akció egyetlen gyűjtőponttal működött, postán vagy személyesen egy kőbányai címre, a Szeretetszolgálat szociális irodájába lehetett eljuttatni a csomagokat. 2006-ban már minden megyében volt egy helyszín, és értelmet nyert a mottó is: a hazai adakozók száma elérte a tízezret – de sajnos a rászoruló, karácsonyi ajándékban nem is reménykedő kisgyerekek ennél akkor is, ma is jóval többen vannak.

2010-re minden megyében több, és a főváros minden kerületében létesült gyűjtőpont. A csomagok egyre szebbek lettek: már nem cukrot, lisztet vagy szárazkolbászt csomagoltak piros fényes papírba; a cipősdobozokba igazi gyermek-ajándékok kerültek: szerethető plüssállat, írószercsomag, könyv vagy puzzle, baba vagy autó. A szegény sorsú kisgyerekekre gondolók komolyan vették és veszik ma is, hogy „Azt adja, aminek a gyermeke is örülne…”.

Időközben számos munkahely, iskola is bekapcsolódott az akcióba: volt olyan bank, ahol 700 dobozt csomagoltak be a munkatársak, és akadtak olyan egyetemi csapatok, akik versenyeztek az adományok gyűjtésében: volt, amelyik száz, de a legaktívabb százötven csomagot hozott be a gyűjtőpontra.

Nagy siker lett a Legkreatívabb Cipősdoboz verseny, melynek során kiderült, hogy az adományozók nem csak gazdag, szép és igényes dobozokat pakolnak össze, de még a külcsínre is adnak. A Praktika magazin szerkesztősége pedig azóta is lelkesen zsűrizi a beérkezett foltvarrós, dekupázsos, világítós, gumicukorral borított dobozokat…

2011-ben már 24500 doboz gyűlt össze. Mindegyik megtalálta kis gazdáját. Ebben az évben utazott utoljára a csomagok egy része a Malév Cipősdoboz járatával Erdélybe, Böjte Csaba árváihoz. Természetesen ezek után sem maradnak ajándék nélkül (hiszen minden évben 2500 csomagot kapnak a parajdi sóbányában karácsonyt ünneplő kisgyerekek), csak már kamionnal jut ki hozzájuk a különítmény.

2012-ben 33.000 doboz okozott örömet országszerte a rászoruló gyermekeknek. Ettől az évtől már online dobozokat is vásárolhattak az adományozni vágyók: a Shopline jóvoltából minden webáruházukban vásárlónak lehetősége nyílt egy virtuális csomagot a kosarába tenni, amelyből aztán a Shopline munkatársainak köszönhetően valódi doboz lett. Az online dobozokon felül a 1355-ös adományvonal hívásával is lehetett (és lehet) támogatni az akciót: 300 Forintot juttatott el az a telefonáló, aki tárcsázta a számot.

És, hogy kik kapják az ajándékokat? Kórházban ünneplő, nagycsaládban élő vagy éppen árva, tanyákon vagy kis falvakban éldegélő, fogyatékos iskolában tanuló vagy csonka családban nevelkedő, a karácsony különlegességéről alig tudó gyermekei.

A korábbi évekhez hasonlóan iskolánk is csatlakozott a cipősdoboz-akcióhoz. A felhívásra szinte minden osztályból jelentkeztek gyerekek, szorgalmasan gyűjtötték az otthon feleslegessé vált kisebb játékokat: legót, építőkockát, babát; könyvet, foglalkoztatófüzeteket, csomagoltak mellé csokit, szappant, s egyéb hasznos apróságot, aztán szép karácsonyi csomagolópapírba borítva a cipősdobozokat lezártuk és a karácsony előtti utolsó iskolai héten – összesen 23 csomagot számoltunk – elvittük a Cipősdoboz-akció csepeli gyűjtőhelyére, a Baptista Szeretetszolgálat képviselőjéhez, Schönek Alfréd tiszteletes úrhoz. A tiszteletes úr nagyon örült és elmondta, hogy minden csomag azonosítót kap, amellyel követni lehet annak útját. Szeretetakciónkról képek is készültek, reméljük, sok örömet okoztunk a kisgyerekeknek! Az idei évben már most elkezdjük félretenni a megunt, de jó állapotú játékokat, könyveket, hogy jövőre is mosolyt csalhassunk más, rászoruló gyerekek arcára!

December 12.

Betlehemmel a Néprajzi Múzeumban

2015-ös adventi készülődés idején a 3. b osztály a Budapesti Néprajzi Múzeumban járt, ahol „A nagy dolgok a jászolnál születnek” címen meghirdetett családi napon bemutatta a Csepeli betlehemest. A gyerekek nagy örömmel és szívből jövő játékkal idézték meg a karácsony titkát az érdeklődő közönségnek.

Ezt a betlehemes játékot Tar Mihály gyűjtötte Csepelen 1990-ben. Akkor a már idősödő Szarka Józsi bácsi mesélt neki arról, hogy a II. világháború utáni időkben a csepeli fiatalok még házról házra jártak a karácsonyi ünnepek alatt, s a pásztorok tréfás rigmusaival és énekeivel vitték a Messiás születésének örömhírét a háziakhoz. A kellékek és az öltözetek is pontos leírásra kerültek.

A Csepeli betlehemes különlegessége a szokatlan formájú betlehem, amely szintén a mesélő padlásáról került elő. Ugyanis a Dunán egykor használt bója lámpást tartó szekrénykéjét, mely 100 évesnél is régibb, díszítették ki Szent Családot, angyalt ábrázoló képecskékkel, melynek zöld színű üvegein sejlik át a mécses meleg fénye.

Iskolánkban 2011. adventjén felnőttek adták elő a napközis gyerekeknek a Csepeli betlehemes szokását, azóta mi is megtanultuk, s már a második éve öröm játszóknak és nézőknek egyaránt.

December 13.

„Évzáró” túra

Eljött a év utolsó decemberi túrája. Nagyon vártuk már ezt a túrát. A neve is nagyon aranyos, HavaZOO. Bár havat nem láttunk, de mint a képen látni fogjátok az Oroszlán-sziklát megtekintettük. Összesen heten indultunk útnak. Van, akinek ez a pecsét kellett még az igazoló füzetébe, hogy megkapja a 6 túra után járó, nagy büszkeségre okot adó kupát. December hó ellenére napos időt fogtunk ki, amely délelőttöt sok játékkal, viccelődéssel tettük színesebbé. Nagyon jól éreztük magunkat a 2015-ös évben. Reméljük, a következő évben Te is csatlakozol hozzánk!

December 18.

Iskolai karácsony

  1. december 18-án, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon ismét együtt ünnepelt a Móra Ferenc Általános Iskola apraja és nagyja.

10 órakor gyülekeztünk a tornateremben, ahol a zenei ráhangolódásról Tekauer Léna, Lévai Csilla tanárnők és növendékeik gondoskodtak. Koboz, furulya, harmonika és ütőgardon kíséretével magyar karácsonyi népénekekből adtak elő egy csokorra valót.

Ezt követte a 3. a és b osztályosok közös műsora: a karácsonyi beköszöntő, az adventi gyertyagyújtás versekkel, népénekekkel, a karácsonyi ünnepi asztal megterítése, jelképek, népszokások bemutatása, a csepeli betlehemes, végül a köszöntők és jókívánságok.

A műsort záró közös éneklés szintén több évtizedes hagyománya iskolánknak. Ezt követően minden osztály a saját termében folytatta az ünneplést.

Remélhetőleg minden gyermek lelkében kis ajándékként az együtt átélt pillanatok odakerültek az otthoni karácsonyfa alá is.

Január 22.

A Magyar Kultúra Napja

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Kultúra Napjának egyik legkiemelkedőbb eseménye, az „Együtt Szaval a Nemzet”című program, melyhez évről évre egyre több iskola csatlakozik.

A tavalyihoz hasonlóan, iskolánk ebben az évben is részt vett a programban, így január 22-én 10 órától a magyar Himnusz és a Nemzeti dal közös szavalatával ünnepeltük a magyar kultúrát.

FARSANG

Január 22-e iskolánkban a farsangról, a tél elűzéséről és a tavasz várásáról szólt. Az alsó tagozat farsangi projekttel készült. Az osztálytermeket álarcokkal, lampionokkal és szerpentinnel díszítettük. Már reggel izgatott, jelmezbe öltözött gyerekek lepték el a folyosókat. A padokban tündérek, boszorkányok, rendőrök, szellemek és más varázslatos figurák ültek. A délelőtt folyamán tanulóink megismerkedtek a farsangi néphagyomány jelentőségével, olvastak a régi farsangokról, a maskarásokról és a falusi mulatságokról. Dalokat, mondókákat és verseket tanultak. A 2. és a 3. a osztály a mohácsi busójárásról tekintett meg egy filmet. A 2. b osztályosok fánkot sütöttek. 10 óra után az alsósok a tornateremben gyülekeztek. A vidám, zenés felvonulás után a kvízjáték eredményhirdetése következett. A nyertesek csokit és lufit kaptak. A karnevál az osztálytermekben folyatódott, játékos, tréfás vetélkedőkkel (csoki evés, lufi fújás, székfoglalás, táncverseny, stb.) Ebéd után is tartott a jókedv. Álarckészítés, társasjáték és táncmulatság várt a gyerekekre. A felsős rendezvényt az osztályfarsangok tették még élvezetesebbé. A tanulók tréfás játékokban vehettek részt osztályfőnökük vezetésével. A közös farsangi mulatság tánccal és sok mókával folytatódott. A gyerekek előzetes kívánságait figyelembe véve. Szabolcs bácsi gondoskodott a zenéről és a fergeteges hangulatról. Az előző évekhez hasonlóan most is a 8. osztály szervezett büfét.

A vidám szórakozás tette igazi közösségi élménnyé farsangi rendezvényünket.

55 éves a Móra iskola

Jubileumi műsorral és alapítványi bállal emlékeztek tanulók és tanárok a Móra Ferenc Általános Iskola fennállásának 55. évfordulójára. Február 6-án a Királyerdei Művelődési Házban tartott különleges alkalomra szülők s az iskola egykori tanárai és diákjai is eljöttek. Az intézmény a jeles évforduló emlékére öröknaptárt jelentetett meg.

Örömmel fogadta az iskolától a korábban ajándékba küldött példányt Borbély Lénárd polgármester, aki levélben küldött köszöntésében a következőt írta: nagyon különleges összeállítás, még soha nem kaptam ehhez hasonlót. A sok kedves rajz valóban tükrözi az iskolához való ragaszkodást.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő jókívánságát Szatmáry Lilla pedagógus tolmácsolta: „Kívánom, hogy az iskola az elődök által lefektetett szilárd alapokon haladva, hasonló magas színvonalon érje meg a következő 55 évet, és gyarapítsa nemzetünket sok kiválósággal, akikre mi csepeliek és az egész ország büszkén nézhetünk fel.”

A jubileumon a pedagógusok tanítványaikkal együtt teltház előtt léptek színpadra, közös műsorszámukban felelevenítették az elmúlt évtizedek iskolai életképeit, amelyet a kezdetektől napjainkig követett nyomon kivetítőn a közönség. A diákok az adott korra jellemzően illusztrálták többek között az ugróiskolát, az izgalmas táborozásokat, Tehetségpont iskola révén a színjátszást és a sportéletet, a kerületben elsőként indult informatikaoktatást, a magas szintű nyelvoktatást és az alsó tagozatosok néptánc tanítását. A filmvetítésen a múltból a jelenbe kalauzoltak az iskola igazgatóváltásai. A Zalaváry Lajos Kossuth – és Ybl-díjas építész tervezte intézmény 1960. szeptember 10-én nyitotta meg kapuit Szebeni Ödön vezetésével, akkor több mint kétszáz első osztályos tanulót iskoláztak be. Az első tanévben a közel 1000 fős diákságot 105 fős tantestület tanította. 1965-től az iskolát Kántor Béla irányította, majd Váradi Józsefné, Földi Jánosné és Strohbachné Dévald Andrea után 2005-től a jelenig Mikus Judit lett az igazgató.

Kérdésünkre válaszolva oldalunknak elmondta: „A múlt kiváló tanárainak munkájára építve, az értékeket megőrizve, továbbadva haladunk az úton. A jelenlegi nevelőtestület áldozatos munkájának eredménye, hogy a tanulóinkat alapos, versenyképes tudással vértezzük fel. Iskolánk életében fontos a magyar néphagyományok ápolása, rendszeresen megemlékezünk a jeles napokról. A hagyománytiszteletet folytatva kerületünkben egyedüli iskolaként tanítjuk a néptáncot 1-4. osztályosoknak a tanrend részeként. Pedagógusaink számára nagyon fontos a közösségfejlesztés. A hagyományossá vált alapítványi bálunk rendezése is ezt szolgálja, idén különleges módon az 55 éves jubileummal egybekötve” – tette hozzá az intézményvezető.

Az évforduló emlékképeit követően vidám báli műsorszámokat tapsoltak végig az érdeklődők. Szórakoztatásukra osztályok, régi és a jelenlegi tanítványok léptek fel tánccal, jelenetekkel, hangszeres produkciókkal. Elsöprő sikert arattak a százlábúak, a csípőrázó kacsatáncosok és a fekete ruhába öltözött kéményseprők. Hasonló érdeklődés kísérte a Valahol Európában című musical részlet előadását, a Somogyi ugróst járókat, a rendőrtáncosokat, valamint a műsor végén a bécsi keringőzők lenyűgözték az est vendégeit. Kitartó figyelmüket közel három órán át nívós bemutatókkal kötötték le pedagógusok és diákok az iskola 55 éves születésnapján, amely alapítványi bállal zárult.

Antal Zsuzsa

Iskola 55. éves évf. EMLÉKLAP_Csepel önkormányzattól_Eseménynaptárba_Iskolatörténetbe

Február 22.

Vendégünk volt a Muzsikás Együttes

2016. február 22-én, hétfőn reggel egy „rendhagyó énekóra” keretében iskolánkban köszönthettük a világhírű Muzsikás Együttest.

60 perc alatt térben és időben nagy utazást tehettek tanulóink a felcsendülő magyar népzene szép dallamai segítségével. Megfigyelhették, mi a szerepe az egyes hangszereknek a vonós zenekaron belül. Sőt milyen jellegzetes hangszerek kapcsolódhatnak az egyes tájegységekhez.

A bevezető lassú és friss kalotaszegi muzsika után következett a hosszú furulya, melyen somogyi kanászdallamok szólaltak meg. A gyerekek megismerhették a prímtambura, valamint a gyimesi ütőgardon sajátos hangját is. Ezt követte a közös éneklés: a „Hej, Dunáról fúj a szél…” és az „Érik a szőlő…” mindenki által jól ismert strófáitól zengett az egész tornaterem. Végül a mezőségi muzsika hangjaira önfeledt csujogatásba kezdett diákseregünk:

„Járd ki lábam, járd ki most,

Nem parancsol senki most,

Jobbik lábam jól vigyázz,

Mert a balog meggyaláz!”

Ebben az egy órában ismét bizonyságot szerezhettünk a magyar népzene lelket melengető, közösséget formáló és összetartó erejéről. Köszönet érte a Muzsikás Együttes tagjainak: Sipos Mihálynak, Porteleki Lászlónak, Éri Péternek és Hamar Dánielnek.

Február 25.

Rendhagyó történelemóra a Terror Házában

Február 25-én rendhagyó történelem órára látogattunk a Terror Házába.

Mikor odaértünk, megnéztük a múzeum előtti emléktáblákat, ezután Mansfeld Péterről szóló előadást hallgattuk meg.

Mansfeld Péter az 56-os forradalom pesti srácai közül az egyik, aki vasesztergályos szakmunkástanuló volt egy csepeli iskolában. A forradalom idején a “Szabó bácsi” vezette Széna téri ellenálló csoporthoz csatlakozott. A fiatal forradalmár, akiről sok érdekességet megtudhattunk pl.: fegyvert rejtegetett, teherautót vezettet jogosítvány nélkül. 1957-ben 16 évesen börtönbe került, 18 évesen végezték ki.

Nagyon megérintett bennünket Mansfeld Péter tragikus élete.

Egy rövid szünet után a Budai Hősökről szóló interaktív órán vettünk részt, ahol Szabó Jánosról “Szabó bácsi”-ról,valamint Bán Róbert és Rusznyák László vezette Széna téri ellenálló csoport fontosságáról hallgattunk rövid eszmefuttatást.

A rendhagyó történelem óra napján volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. A múzeumban megtekintettük az aktuális tárlatot. Nyomasztó érzés volt ott sétálni, ahol valamikor embereket kínoztak! A látott, megtapasztalt élmények révén könnyebben tudjuk megérteni a pesti srácok elképesztően bátor tetteit.

Március 2.

Fotókiállítás megnyitója

2016. március 2-án, szerdán délután immár második alkalommal köszönthettük iskolánkban a Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklubja néhány tagját, akik gyönyörű természetfotókkal örvendeztettek meg bennünket. Gábori Attila, Kis Sándor és Végh Péter képei elsősorban a Csepel-sziget gazdag élővilágát tárják elénk.

A szívünknek kedves madarak mellett néhány emlős és rovar is lencsevégre akadt, olyan pillanatokban megörökítve őket, melyeket a gyakorlatlan szem talán észre sem venne a természetben.

A színek és a fény gazdag játéka, a képeken testközelbe kerülő állat- és növényvilág ismét élettel töltötte meg a pici kiállító teret.

A gyerekek nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták egy-egy felvétel elkészülésének történetét. A csend, a türelem, a várakozás és a jó megfigyelőképesség nélkülözhetetlen kellékei a természet titkainak megmutatásához.

A megnyitót az 5. b osztályos Hanák Renáta gyönyörű énekhangjával, Takáts Edina és Matucza Máté 2. a osztályos tanulók pedig kedves versmondásukkal tették még ünnepélyesebbé.

A kiállítás április 8-ig minden munkanapon megtekinthető.

Március 8-9.

Kerületi Művészeti Szemle – Vers-és prózamondó verseny

Alsó- és felső tagozatos tanulóink nagy sikerrel szerepeltek, kiemelkedő eredményt értek el ezen a kerületi megmérettetésen.

1-2. évfolyamon Körmendi Hanna Eörsi István Az ördögfióka és a tündér, Zombori Martin A görbe nyírfa című magyar népmese előadásáért dicsérő oklevelet kapott.

3-4. évfolyamon Major Csilla Kányádi Sándor Tűvé-tevő című versét, Urbán Dominik A király kenyere című magyar népmeséjét szintén dicsérő oklevéllel jutalmazta a zsűri.

Az 5. osztályos Varga Alexandra Kányádi Sándor Útravaló ének versével és a 6.-os Kurucz László Karinthy Frigyes A rossz tanuló felel című prózarészletével bronz minősítésben részesült.

7-8. évfolyamon Csupor Bencét, aki Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényéből adott elő egy részletet , dicsérő oklevéllel jutalmazták.

A legnagyobb sikert Víg Villő 7. a osztályos tanulónk aratta Wass Albert A vers című művének lenyűgöző előadásával. A zsűri kiemelt arany oklevéllel értékelte a nagyszerű produkciót. Villő ezzel a szereplésével elnyerte a budapesti vers- és prózamondó versenyen való szereplés jogát . Ő képviseli kerületünket és a Móra Ferenc Általános Iskolát ezen a nagyszabású, rangos rendezvényen.

Gratulálunk a szereplőknek! Büszkék vagyunk Rájuk!

Március 17.

Kerületi Művészeti Szemle – Mozgásművészeti produkciók

A 2015/16. tanév művészeti szemléjének mozgásművészeti ágában 3 produkcióval is képviseltük iskolánkat. A megmérettetésre 2016. március 17-én került sor a Radnóti Miklós Művelődési Házban. Alsó tagozaton 18, míg a felsősök körében 11 csapat versenyzett. A sok induló ellenére is nagyon szép eredményeket értek el tanulóink, két ezüst és egy arany oklevél birtokában érkeztek vissza táncosaink.

Az 5.b osztályból az egyéb – akrobatikus kategóriában induló 6 lány formációja “Rocky” című produkciójával ezüst oklevelet kapott. Felkészítők: Császár Gáspár és Zöld Fanni. Táncosok: Zöld Fanni, Czirják Tímea, Ferenci Vivien, Rácz Vivien, Kovács Diána, Farkas Panka

A 4.a osztályból 13 tanuló az egyéb – show tánc kategóriában “Charleston” című produkciójával szintén ezüst oklevelet szerzett. Felkészítőjük: Trombitás – Bodoki Bernadett. Táncosok: Beri Ramóna, Haitham Jázmin, Vörös Judit, Lukács Mercédesz, Kűrti Vivien, Mandula Dorina, Ferenci Alexandra, Gáspár Veronika, Szabó Áron, Urbán Dominik, Marton Kevin, Belicza Bence, Pintér Levente,

Az alsó tagozatos néptánc – szakkör tagjai (17 fő) a néptánc kategóriában “Három a tánc” címmel moldvai táncokat adtak elő, amelyért arany oklevélben részesültek. Táncukat Tekauer Léna kobzon, Lévai Csilla harmonikán kísérte. Felkészítő: Tóth Mária. Táncosok: Deme Amanda, Kojsza Laura és Kurucz Zsófia (1.a osztályos tanulók), Zombori Martin (2.a), Olár Enikő (3.a), Báki Balázs, Botos János, Jónás Rikárdó, Kertész Noémi, Kis Enikő, Kojsza Dominika, Kósa Amanda, Major Csilla, Szabolcsi Viktória, Vörös Alex ( 3.b osztály tanulói) valamint Beri Ramóna és Haitham Jázmin (4. a osztályos tanulók).

Március 18.

Egészségnap az alsó tagozaton

Az egészség nagy kincs. De mint minden kincsre, erre is vigyázni kell. „Ép testben ép lélek” –mondták az ókor bölcsei. Igazuk volt. Testünk és lelkünk egészsége összefügg. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, törődnünk kell az egészségünkkel.

Ezen a napon minden arról szólt, hogy tanulóink nagyobb figyelmet fordítsanak az egészségük védelmére, vagyis a betegségek megelőzésére. A tanítók izgalmas, színes programokkal készültek. A diákok meghallgatták iskolánk védőnőjének előadását a helyes fogápolásról és a rendszeres tisztálkodás fontosságáról. Majd egy izgalmas rajzfilm segítségével ismerkedtek meg az ételpiramis szintjeivel és a helyes táplálkozással.

Az 1. a osztály plakátot készített az egészséges és egészségtelen ételekről. „Az emberi test” c. könyv feladatait „igazmondó toll” segítségével oldották meg. Az elsősök a játszótér akadálypályáján fejezték be a napot, hiszen a rendszeres testmozgás a mindennapi életünk fontos része.

A másodikosok ízletes gyümölcs- és zöldségsalátát, illetve gyümölcsturmixot készítettek, amit jóízűen elfogyasztottak. Tabló segítségével bővítették ismereteiket, „találkoztak” különleges, egzotikus gyümölcsökkel is.

A harmadik évfolyam a salátakészítés mellett, kooperatív csoportmunkában oldott meg feladatokat.

A 4.a osztály az első órában egy kvíz játék keretein belül gazdagította tudását a tápanyagokkal kapcsolatban. Tablót készítettek és keresztrejtvényt töltöttek ki. Kipróbálták, hogy felismerik-e a különböző zöldségeket és gyümölcsöket ízlelés alapján, becsukott szemmel. A napot egy egészséges és tápláló tízóraival, illetve gyümölcsdesszerttel zárták.

A 4.b-sek ellátogattak a csepeli piacra, ahol a termelőktől vásároltak: idei retket, répát, karalábét, fürtös paradicsomot, sóskát, savanyú káposztát, gyöngyhagymát és mandulát. Az osztályban a „vitaminbombákból” zöldségkóstoló tálat készítettek.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, a sok program, a kedvükre való lehetőségek tárháza emlékezetessé tette ezt a napot.

Néhány bölcsesség az egészségről

A mozgás sok mindenre orvosság-de nincs olyan gyógyszer, amely a mozgást helyettesítené.

Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs.

Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.

Március 18.

A Föld órája 2016. március 19.

Iskolánkban már hagyomány, hogy tavasszal megrendezzük az egészségnapot.

A földszinti plakáton ismeretanyagokkal, rajzokkal is felhívtuk tanulóink figyelmét, hogyan is őrizhetjük meg az erőnlétünket, mit tehetünk nap, mint nap a saját egészségünk érdekében.

Ami korábban természetes volt a gyermekek számára – jó levegő, elegendő mozgás, megfelelő táplálékbevitel –, manapság egyre nehezebben elérhető. De miért is fontos ez a pszichés fejlődésben? Mert rendszert és kereteket biztosít, ami a gyermekek számára talán az egyik legfontosabb dolog az egészséges személyiség kialakulásához.

Ezt szem előtt tartva, lelkesen készültünk erre a pénteki napra, hiszen célunk minden évben az új ismeretek bővítése, az egészséges életmódra nevelés. Segítségünkre volt a védő néni is, aki a fiúknak és lányoknak a nemi élet kérdéseiről.

A fateremben többfajta frissen főzött teát kóstolhattak meg a gyerekek valamint gyógynövényekkel ismerkedhettek. A technika teremben több tálcán sorakoztak azok a finom falatkák, melyeken céklakrémes, zellerkrémes csicseriborsós kenyerek voltak és jóízűen meg is ették tanulóink.

Mivel az idén kerek 10 éves évfordulóját ünnepelhetjük a Föld órája mozgalomnak, mi is megemlékeztünk erről. A könyvtárban totót töltöttek ki a gyerekek és puzzlet raktak ki, melyek között a mozgalom logója is szerepelt. Megtudhatták, hogy ehhez a mozgalomhoz hazánk 2008-ban csatlakozott már és az idén kétnapos program sorozat is várja az érdeklődőket.

A nap végén természetesen a sport sem maradt ki az életünkből. A lányok aerobicoztak a tornateremben, a fiúk pedig erőnléti feladatokat próbálhattak ki az iskola falain kívül.

Közhelynek tűnik, de mégis igaz a mondás, hogy ép testben ép lélek. A gyerekek megígérték, ezután még jobban figyelnek az egészségesebb táplálkozásukra és belátták a testi higiénia fontosságát is. Tanulóinkban törekedtünk az egészségvédő magatartás kialakítására és az egészség tudatuk megerősítésére.

Március 20.

Együtt a Magyar Családokért túra a Budai-hegységben

  1. március 20-án a hetedikesekkel és egy szülővel indultunk neki a 10 km-es túrának. Mivel nagyon jó időt fogtunk ki mindenki csodálhatta az erdő tavaszi ébredését. Még csak kisebb virágok és a bokrok rügyeztek, de már látszódott, hogy a következő alkalommal a feléledő természet többet mutat meg szépségéből! Gyertek el legközelebb és nézzétek meg ti is!

Március 21.

Kerületi Népdalverseny

Iskolánk tanulója Hanák Renáta (5.b) részt vett szóló kategóriában az idén is megrendezett kerületi Népdalversenyen januárban. Hanák Renáta jobbágytelki népdalokat énekelt (Jobbágytelki piros…, Szeretnék szántani, A malomnak nincsen köve), és bronz minősítést kapott. Komoly megmérettetésben volt részük az itt indult versenyzőknek, mert a zsűri elnöke az Operaház nagykövete volt.

Művészetei Szemle – Énekverseny

A kerületben idén is megrendezésre került március 21-én a Művészetei Szemle keretein belül az énekverseny, ahol iskolánk tanulói is részt vettek. Hanák Renáta (5.b) szóló kategóriában indult, aki az „Egy gyenge kismadár” c. dalt és Beethoven: Százszorszép c. dalát énekelte, aki ezüst minősítést kapott. Bálint Virág (7.a) szintén szóló kategóriában indult, aki a „Szivárvány havasán” c. népdalt és Haydn: Falusi jókedv c. dalát énekelte, aki bronz minősítést kapott.

Víg Villő (7.a) is a szóló kategóriában indult, a „Már megmondtam bús gerlice” c. népdalt és az „Álmomban hallgatom” c. orosz zeneszerző dalát énekelte és kiemelt arany minősítést kapott. Víg Villő szerepelni fog az áprilisban megrendezésre kerülő gála műsoron, ahol a kerület legnívósabb produkcióit lehet majd megtekinteni. Gratulálunk Neki!

Április 11.

A költészet napja

„A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon. Rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről.”

A színészfejedelem, Latinovics Zoltán szavait idéztük iskolánk megemlékezésén a költészet napjáról.

A vers szépség és gondolat. Egyidős az emberiséggel. Gyermekeink lelki és szellemi fejlődésének fontos része, hogy verset halljanak, tanuljanak, szavaljanak. S a magyar költészet végtelenül gazdag, kincsekkel teli. Ünnepélyünkön felcsendültek sorok József Attila, Wass Albert, Kosztolányi Dezső verseiből. Ezzel méltóképpen megünnepelve a magyar költészetet, s költőóriásunk, József Attila születésnapjának évfordulóját.

Művészeti Szemle – képzőművészet

A Művészeti Szemlére nagy örömmel és lelkesedéssel készültek 2. és 4. osztályos tanulóink rajz kategóriában. A találkozás a nagy művészeti korokkal, személyekkel, valamint a jelen ábrázolása témakör izgalommal töltötte el mind a felkészülő diákokat, mind pedig az őket felkészítő pedagógusokat. Színvonalas munkáink eredményeképpen dicsérő oklevélben részesültek a versenyen induló tanulóink.

Április 13.

Jedlikben jártunk

A 7. osztályos tanulóink ismét nagyon várták azt a pillanatot, hogy a Jedlik Ányos Gimnázium természettudományi laborjában kísérletezhessenek. A fehér köpeny varázsa újra megtette a hatását, tanulóink lelkesen végezték a kísérleteket. A jövő tudósai pontosan követték a tanári utasításokat így a korábbi elméleti tudásukat a valóságban is láthatták, tapasztalhatták.

Tapasztalatot szereztek fizika kísérletezéseik során, mit is jelent a gravitációs gyorsulást mérni fonálingával és elektronikus órával. A stopperóra használata során kiderült, hogy az emberi reakció idő mennyire befolyásolja egy mennyiség mérését, a pontosságot. Az elektronikus óra kapcsán a másodperc ezredrészének a fogalmát érzékelték, továbbá az elektromágnessel is megismerkedhettek a gyerekek, bár csak jövőre lesz a tananyagban ez a téma.

A fizika kísérletek után kémiából is új ismeretekre tehettek szert. Az első kísérlet az oxigén előállítása és kimutatása volt. A gyerekek hidrogén-peroxid oldatból állítottak elő oxigént barnakőpor katalizátor segítségével. A fejlődő gázt parázsló gyújtópálcával mutatták ki. A tanulók megtapasztalhatták a katalizátorok reakciósebességre gyakorolt hatását. Megbeszéltük az enzimek működési elvét, melyek biokatalizátorként segítik az élő szervezetekben a kémiai reakciókat.

A második tanulói kísérletben a gyerekek vizes oldatok kémhatását vizsgálták indikátorpapírral. Kősót, szódát és szalmiáksót oldottunk fel desztillált vízben és ezen oldatok pH – ját mérték tanulóink. A kísérlet elvégzése után beszéltünk a szikes talajok lúgos kémhatásáról és a sziktűrő növényekről. Megbeszéltük azt is, hogy mi a szerepe a gyógyításban a fiziológiás sóoldatnak.

A kísérletek után A tenger mélyén c. filmben – a 3D-s szemüvegen keresztül – különlegesen érdekes növényeket és állatokat tekinthettünk meg, mintha mi is a vízben úsznánk.

Április 18.

„Használd újra!” kiállítás

Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek környezettudatos nevelésére. Ennek a folyamatnak fontos eleme volt az idén tavasszal rendezett „Használd újra!” című program-sorozatunk.

Előzetes feladatként a felsős osztályok tanulmányi sétákon vettek részt, melyről tablót készítettek. Az ismeretek tapasztalati úton történő bővítését szolgálta a projektnap is, melynek keretében az alsós és felsős osztályok újrahasznosított tárgyakat készítettek tanáraik segítségével.

Az elkészült tárgyakból kiállítást rendeztünk, melyen az iparművészeti szintű alkotásoktól a használati és dísztárgyakig minden megtalálható. A tanulók és tanáraik kézügyességét és kreativitását dicséri a számos játék, hangszer és divatékszer is.

A kiállítási tér hangulatát nagymértékben meghatározzák Bálint Virág 7. osztályos tanuló édesapja által készített egyedi stílusú és egyben szintén újrahasznosított bútorai.

Kiállításunk sikeresen bővült a kerületi „Használd újra!” vetélkedőre benevező csapatok vetélkedőre készített pályamunkáival is, valamint az iskola kertjében megépített komposztáló kassal, melyet Füredi Róbert 2.a osztályos tanuló édesapja készített.

„A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”

(David Attenborough)

Április 18.
Baskír tánc

A Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány támogatásával 2016. április 18-án került megrendezésre az a különleges ünnepség, amelyen keleti nyelveket tanuló (azeri, baskír, belorusz, grúz, kazah, kirgiz, ujgur, valamint üzbég) csoportok résztvevői mutatkoztak be ünnepi műsor kíséretében. A baskír csoporthoz kapcsolódva a csepeli Móra Ferenc Általános Iskola 3. b osztály napközis tanulói baskír táncot adtak elő nemzetközi közönség előtt. A tánclépések betanításában a baskír származású Kövesdi Rahima segített, aki a baskír csoportot vezette.
Baskíria Európa keleti peremén, az Urál hegység déli lábánál fekszik, ahol fenséges a természet és csodálatosak az emberek. Évszázados védett erdők, hegyi folyók, kristálytiszta víz, árvalányhaj kiterjedésű felföld, ápolt kukoricaföldek. Ez a leírhatatlan varázslatos szépség Baskíria.

A magukat magyar származásúaknak valló baskírok a kun nyelvvel rokon kipcsak török nyelvet beszélik.[1] Őseik az Aral környéki őshazájukból indultak útnak és a IX-X. században jelentek meg a Déli-Uralban. E keleti hazának az emlékét a magyar hagyomány is fenntartotta.[2] Annak idején Juliánusz barát errefelé indult a keleti magyarok felkutatására. Amit ma bizonyosan tudunk: a baskír az egyetlen türk nép, amely igazi „ugrós tánccal” rendelkezik, melyet hagyományosan a baskír furulya, a „kúraj” kíséretével táncoltak.
A baskírok népzenéje közel áll a magyar népzene régi stílusú dalaihoz, leginkább a mi több mint ezer éves somogyi ugrós táncunkra hasonlít. Ezért előadásunkban felhasználtuk a somogyi ugróst, amely tánc általános alapja a „cifra” motívum. A dal a hét baskír amazon történetét mesélte el, akik a szabadságért cserébe az életüket áldozták. Ebben a magyar változatban a mi történetünk azonban jól végződött.
<>A műsort megelőzte Arany János: Rege a csodaszarvasról üzbég nyelvre fordított könyvbemutatója. Bevezetőt mondott és a könyvet bemutatta: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola vezetője.
<>Az iskolai oktatás keretein belül a magyar nép eredetmondájával és a Rege a csodaszarvasról című verssel, a szerepléssel és felkészüléssel azonos időben ismerkedtek meg tanulóink.<>
A tanítási-tanulási folyamat tervezése meglehetősen összetett folyamat, amely a pedagógiai gyakorlat különböző szintjein valósul meg, és amely tudatos, rendszeres, alapos ismereteket igényel. Ebben a programban szép példáját láthattuk annak, hogyan épül a core curriculum-ra (alaptanterv) és a local curriculum-ra az a tanórán kívüli és iskolán kívüli foglalkozás, amely kézzel foghatóan, valóságosan erősítette egymást.

Az a nagyszerű élmény, lelkesedés, amelyet közösen élhetett át azon az estén a kis csapat, bizonyos, hogy életünk része marad. Rahima ajándéknak nevezte. A gyerekek ebben a kisiskolás korban kapott örömteli értékekre, kincsekre fognak a legjobban emlékezni szívük mélyén.

Tőlünk, tanár néniktől, ez a legtöbb, amit adhatunk: szeretet, tudás, a magyar néphagyomány, történelmünk, gyökereink ismerete és az egyetemes emberi értékek, remélve azt, hogy ezek az értékek és ez a szemlélet iránymutatóként és igazodási pontként vezetik majd őket az életben.

[1] Magyar eredetű törzsek a baskíroknál. In.: Mándoky Kongur István: Amu-Darja széles vize. Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2002.
<>[2]Anonymus: Gesta Hungarorum – MEK<>
http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm (2016.04.19.)

Április 22.

Project hét a felső tagozaton

Iskolai projekt keretében a tanulók ellátogattak a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű-be, Gellért-hegyi hasznos hulladékútra, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepre, a Duparec Papírgyűjtő és Feldolgozó Kft.-be és a csepeli hulladékudvarba.

A gyererkek megismerkedtek az EU környezetvédelmi követelményeinek megfelelően környezetbarát technológiákkal és a fejlesztések alkalmazásaival. A látottakról és a tapasztalati úton szerzett ismeretekről beszámolót és plakátot készítettek a gyerekek. A plakátokból és az osztályok által újrahasznosított anyagokból készített tárgyakból kiállítást is szervezünk április 13-án.

A program az április 22-i kerületi környezetvédelmi vetélkedővel fejeződött be.

Március 5.

A csepeli hulladékudvarban jártunk

Az 5.a osztály 2016. március 5-én ellátogatott a csepeli hulladékudvarba, ahol a szakszemélyzet vezetésével nagyon sok hasznos információt kaptak a gyermekek a szelektív gyűjtés szükségességéről, környezetvédelmi jelentőségéről.

ÖKO iskolaként különösen fontosnak tartjuk a tanulók tudatos fogyasztóvá, a környezetvédelemmel, a fenntartható fejlődéssel gyakorlatban is foglalkozó felnőtt emberré nevelését. Ez a látogatás is segítette tanítványainkat abban, hogy konkrét, korszerű ismereteket szerezzenek arról, hogy ők maguk mit tehetnek a környezetükért. A látogatás érdekes és interaktív volt, nagyon lekötötte a gyerekek figyelmét, segített abban, hogy ezentúl még tudatosabban gyűjtsék össze a még újrahasznosítható hulladékokat, és erre buzdítsák közvetlen környezetükben élőket is. Ráébredtek arra, hogy mindenki személyesen is részese lehet a Föld védelmének. Sok energiát és alapanyagot takaríthatnak meg, és csökkenthetik a környezet hulladékszennyezését is.

Április 10.

Újrahasznosítási projektnapok 5.b

Osztályunk is aktívan részt vett az iskolánkban szervezett „Használd újra” projekt napokon. Először a Gellért- hegyen található „Hasznos hulladék út”-at kerestük fel. Mielőtt a tanösvényhez értünk megálltunk egy kis felhőtlen játékra a játszótéren.

  1. kép

A tanösvényen kisebb csoportokra osztva olvasgattuk a hulladék újrahasznosításával kapcsolatos sok ötletet. Interaktív táblák segítették, hogy minél szemléletesebb legyen az információ.

  1. kép

Nagyon jól éreztük magunkat, bebarangoltuk a hegyoldal ösvényeit.

  1. kép

Az iskolai projektnap alkalmával különböző hulladékokból használati cikkeket állítottunk elő

( táblajátékokat, vázát, ékszereket), illetve az iskolánkban szervezett kiállításra szánt plakátot is akkor készítettük el.

4-5. kép

  1. a

A papír újrafelhasználása

Ebben az évben is nyílt napokat tartott az ország számos hulladékkezelője és – hasznosítója április 8-án és 9-én. Az érdeklődők országszerte mintegy hatvan céghez látogathattak el, hogy a saját szemükkel láthassák, mi történik azzal, amit kidobunk.

Mi, iskolánk 6. évfolyamos tanulói a csepeli Duparec Kft.-hez látogattunk, amely az egykori csepeli papírgyár területén üzemel és papír- illetve műanyag begyűjtéssel és – kezeléssel foglalkozik.

A nap elején vetélkedőn vettünk részt, ahol különböző ajándéktárgyakat lehetett nyerni. Szuper volt! Ezek után bementünk egy hangárba, ahová teherautók hordták a papírt. A papírt futószalagokra tették, amely egy automatikus bálázógépbe vezetett. A bálák 500-800 kg-ot nyomtak. Hatalmasak voltak! Sokat tanultunk arról, hogy hogyan kell gyűjteni a papírt, s hogyan használják fel újra.

Tényleg hasznos a papír szelektív gyűjtése! Jól éreztük magunkat!

7.a

Látogatás a Fővárosi Csatornázási Műveknél

(0. kép)

A 7. a osztály az újrahasznosítási projektnapok keretében a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. dél-pesti szennyvíztisztító telepére látogatott el. Elsőként érdekes kísérleteket tekintettünk meg a szennyvíztisztítás főbb módszereirőlegy bemutatóteremben. A játékos kísérletekben osztályunk néhány tanulója is aktívan részt vett. (1. kép)

Ezután végigvezettek bennünket a telepen. Ennek során számos információt tudtunk meg vezetőnktől magáról a telepről, a víz útjáról és átalakításáról, illetve az újrahasznosítás lehetőségeiről.

Megtudtuk többek között, hogy nemcsak a szennyvíztisztításával foglalkoznak, hanem itt dolgozzák fel és hasznosítják újra a mezőgazdasági, élelmiszer- és vendéglátóipari cégek magas szervesanyag-tartalmú hulladékait is.

A dél-pesti telepen 1984 óta állítanak elő biogázt szennyvíziszapból. A biogázból elektromos áramot és hőt nyernek, ez a megtermelt energia csaknem teljes egészében fedezi a telep szükségleteit. (2. kép)

Óriási üvegházakban egy magyar fejlesztésnek, az Organica Élőgépek rendszernek köszönhetően az élő növényzet és mesterséges gyökérrendszer segítségével növelik a tisztítás hatásfokát, illetve a szagos levegő közömbösítésére biofiltereket alkalmaznak. (3. kép, 4. kép)

Zárásképpen elsétáltunk arra a helyre, ahol az európai normáknál jobb paraméterekkel rendelkező tisztított víz visszajut a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba. (5. kép)

Április 28.

Angol-német kulturális délután

„Tehetségpont Iskola” lévén kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek tehetségének kibontakoztatására. Örömmel készültünk az áprilisi kulturális nyelvi délután megrendezésére, melyet a gyerekek is nagy izgalommal vártak. A nyelvi órák részét képezi a német és az angol nyelvterülethez tartozó versek, dalok és játékok megismertetése, mellyel az adott célnyelvi ország kultúráját közelebb hozzuk a tanulókhoz és a tanulást is élményszerűbbé tesszük.

A műsorban az iskola minden évfolyama képviseltette magát. A műsor kezdetén eredeti hagyományos skót és ír népi táncokról láthattunk felvételeket. Az alsós osztályok mondókákkal, cselekedtető gyermekdalokkal, dramatizált mesével; míg a felsős osztályok klasszikus versekkel és dalokkal örvendeztették meg a közönséget. Mivel jól sikerültek az előadott produkciók, ezért feltétlenül hagyományt szeretnénk teremteni az angol és német nyelvet tanuló gyermekek számára, így ezt a délutánt jövőre is újra megtartjuk.

Osztálykirándulások – 2016. május

A Kis-Duna parton jártunk – 1.a

Május 13-én az 1.a osztállyal ellátogattunk a csepeli Kis-Duna öböl tanösvényéhez. Végigjártuk a tanösvény ismeretterjesztő táblákkal felszerelt 5 állomáshelyét. Megfigyeltük a vízi élővilág jellegzetes fajait; láttunk vízityúkot, örvös galambot, szárcsát, kecskebékát, vadkacsát. A Duna-parton sétálva gyűjtöttünk kavicsot, kagylót, csigát. A visszaúton, a gyerekek nagy örömére, egy élményekkel teli órát töltöttünk a Rákóczi Kertben található játszótéren és az itt található kültéri fitnessparkban. Fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva érkeztünk vissza az iskolába.

Magyar Természettudományi Múzeum – május 12. – 1.b

Az 1.b osztály 2016 május 12-én, csütörtökön, egész napos kirándulásra indultunk a Magyar Természettudományi Múzeumba. A Magyar Természettudományi Múzeum Kiállítási épülete Budapesten, a Józsefvárosban, a volt Ludovika Katonai Akadémia épületegyüttesében található. Állandó és időszaki kiállításaik több szinten, mintegy 5000 négyzetméteren tekinthetők meg.

Az utazás ténye önmagában is élményt jelentett több tanulónak, volt, aki életében először utazott mozgólépcsőn, először látta a metrót.

10 órára, a Múzeum nyitására érkeztünk meg. Gyerekeket lenyűgözte a rengeteg látnivaló, az állatokról készült fényképek, kiállítási tárgyak. Nehezen tudták megállni, hogy ne fogdossanak össze mindent. A legjobban talán az ásvány- és kőzettár tetszett a tanulóknak. Köszönhetően annak, hogy sok időnk volt, az egész épületet be tudtuk járni, s még külön feladatokra, mesékre is volt időnk.

Május 9-11.

7.a

A 7. a osztály tanulói ebben a tanévben főváros környéki kirándulásokon vettek részt az erdei iskola ideje alatt. Május 9-én a Normafához mentünk, ahol az Erzsébet kilátóból gyönyörködhettünk a budapesti panorámában. Másnap Szentendrén a múzeumlátogatás a művészetek kedvelőinek igazi élményt nyújtott. Ellátogattunk Czóbel Béla és a Ferenczy család múzeumába, ahol a tárlatvezetés alkalmával az alkotások mellett nagyon érdekes és izgalmas részleteket ismerhettünk meg a művészek életéből. Május 11-én igazi kalandtúrában volt részünk a Pálvölgyi Cseppkőbarlangban.

Élményekkel gazdagodva, fáradtan tértünk vissza délután az iskolába.

Május 12.

Látogatás az ALPIQ Csepeli Hőerőműben

Május 12-én a 8.a osztály ellátogatott a csepeli hőerőműbe. Miután felolvasták nekünk a szigorú biztonsági előírásokat, beléphettünk a létesítmény területére, ahol már nagy szeretettel vártak minket.

Beültünk egy nagyon szép modern előadóterembe, ahol levetítettek nekünk egy filmet az erőmű jelenlegi működéséről; meghallgattunk egy előadást a történetéről. (Tudtuk, hogy a látogatás végén majd tesztet fogunk kitölteni, ezért nagyon figyeltünk, kérdéseket tettünk föl, jegyzeteltünk.)

Körbevezettek bennünket ebben a lenyűgöző erőműben, s felmászhattunk a kémény melletti „teraszra”is, hogy tízemeletnyi magasságból nézzünk körül.

Végül kitöltöttük a tesztet. Nagyon jól sikerült! A mérnök úr elmondta, hogy ilyen eredményt még egyetlen csoport se ért el. Három hibátlan megoldás született, 80% fölött volt a csoportátlag!

A nyerteseket megajándékozták, de senki sem jött el üres kézzel, mert kaptunk noteszt, ceruzát, tollat. Finom pogácsával is megvendégeltek minket.

Remek nap volt: sokat tanultunk úgy, hogy észre se vettük.

Május 26.

Hagyományok Háza

Május 26-án, csütörtökön, az alsó tagozatról 116 kisdiák látogatott el a Hagyományok Házába, ahol a „Találkozás a magyar néphagyománnyal” című programon vettek részt. A színházterem színpadát körülülve szinte testközelből figyelhették meg a Magyar Állami Népi Együttes táncosainak és zenészeinek szemet, lelket gyönyörködtető előadását. Kökény Richárd és táncos párja magyarázatainak köszönhetően számos ismeretre tehettek szert a gyerekek. A feltett kérdésekre magasba lóduló kezek és az elhangzó helyes válaszok pedig azt mutatták, hogy az iskolánkban fontos feladatnak tartott hagyományápolás nem hiábavaló, mert tanulóink magyarságra, néphagyományra vonatkozó ismeretei szerteágazóak.

A bemutató során láthattunk gyimesi körtáncot és régi stílusú páros táncot, a lassú jártatót és sirülőt. Ezt a pásztorok tánca követte, a legények somogyi ugrós dallamokra eszközös táncokat mutattak be, így lehetett tánceszköz a juhászkampó, a kanászok fokosa, a cséphadaró és a seprű is. Bemutatásra került, hogy a lányok a fejükön tartott üveggel is milyen könnyedén teszik a tánclépéseket, majd a legények ügyességi tánca következett kalappal és kendővel. A felcsendülő „Sudridom…” dallamára a gyerekek szívesen kezdtek az éneklésbe, a legügyesebbek pedig maguk is kipróbálhatták az ügyességi táncot.

A következő leánykarikázó a Sárközbe vezetett, majd a díszes viseletek bemutatójából megismerhették a leány, új menyecske és az asszonyi öltözet különbségeit is a gyerekek. A műsort kalotaszegi legényes és Maros menti forgatósok zárták.

A következő részben a fülek és a képzelet kapott szerepet, mert Fábián Éva előadásában „A suszter és a vízi tündér” meséjét hallgathatták meg a gyerekek. A bukovinai székely nyelvjárásban felhangzó mese szóhasználata sok mosolyt csalt a gyerekek arcára, a felcsendülő népdalokat pedig együtt énekelték a népművésszel.

Végül a kezeké lett a főszerep, mert négy csoportban a kézműves műhelyek felé vették az irányt, ahol rongybabát és nemezlabdát készíthettek tanulóink. A színpadon pedig játék- és tánctanulásban mozgathatták meg tagjaikat a gyerekek.

Egy nagyon tartalmas és játszva ismereteket gyűjtő délelőtt után indulhattak vissza diákjaink az iskolába. Csak remélni lehet, hogy ebből a kis ízelítőből is megérezhették, milyen nagy szellemi és tárgyi örökséggel rendelkezik a magyar nemzet. S igazán gazdaggá az válik, aki lelki tarisznyájába bátran mer ebből a kincsből, mert erősíteni fogja őt egész életútján.

Május 30.

Tehetségnap a Vermesben

Már hetekkel a verseny előtt izgatottan várták felsős gyerekeink, milyen lesz ez a verseny, amire nem is kell készülni. A négyfős csapatok tagjai először a tornateremben csodálhatták meg – és ki is próbálhatták – azt a sok érdekes újdonságot, eszközt, amit a rendező iskola kiállított. A játékos matematikai vetélkedő során, nyolc helyszínen kaptak gondolkodtató feladványokat tanulóink. Valóságos bolyongás alakult ki az épületben, mindenki nagy érdeklődéssel ment az egyes feladat végrehajtására kijelölt terembe. A feladatok között szerepelt a csempézés vagy a zokni párosítás, de a sóspálcikákkal kirakott ábrák sem okoztak túl nagy problémát. A kocka tükrözése bizony-bizony próbára tette a csapatok türelmét. A vetélkedő után finom uzsonna várta a résztvevő csapatokat, amíg az eredményhirdetésre vártak.

Jól érezték magukat tanulóink, az önfeledt játék öröme a gyereknap után is érződött.

Kellemesen töltötték el ezt a délutánt.

Június 10.

Nyolcadikos év végi vizsga

Reggel 8 órakor kezdődtek a vizsgák.

Huszonkét tanuló vizsgázott egy-egy reál és humán tantárgyból. Választani lehetett a fizika, kémia, földrajz és biológia, valamint a történelem, idegen nyelv és irodalom tárgyak közül.

Kiegyenlített volt a gyerekek választása: ketten kémiából, német nyelvből, négyen angolból, fizikából és földrajzból, hatan történelemből, tízen irodalomból, tizenegyen pedig biológiából adtak számot a tudásukról. Ketten hiányoztak (Farkas Melissza Regina, Pakulár Titanilla Glória), Rostás Katalin Anikó pedig mindenből osztályozóvizsgát tett.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a gyerekek nagy része derekasan felkészült; szépre, tartalmasra sikerültek a prezentációk. Alig akadt, aki az utóbbit ne tudta volna bemutatni.

13 órakor már izgalommal várta az osztály a vizsgaeredmények kihirdetését. Tizenegyen végeztek nagyszerű eredménnyel, amelyért a ballagáson dicsérő oklevelet kaptak Mikus Judit intézményvezető asszonytól, s a többiek is teljesítették a követelményeket.

Az első komoly megmérettetés, amelyhez hasonló még sok fog várni a középiskolában a gyerekekre, nagy izgalmak közepette remekül sikerült; elégedetten, örömmel vágtak neki az utolsó három napnak.

Június 14.

Móra nap

Az idei Móra nap a tehetség jegyében zajlott. Mivel iskolánk immár két éve regisztrált „Tehetség pont” a mai napot többek között arra szántuk, hogy erre felhívjuk iskolánk tanulóinak, pedagógusainak, szüleinek figyelmét. A programok nagy része úgy lett kialakítva, hogy mindenki kipróbálhassa a sport- és drámafoglalkozásokat. Így részben beleláttak az itt folyó magas szakmai munkába, részben talán kedvet kaptak hozzá, hogy a jövőben ők is csatlakozzanak ezekhez a foglalkozásokhoz.

Az első programpont a koszorúzás volt, ahol az első osztályosok színvonalas műsorával, méltóképpen megemlékeztünk névadónkról. Ezután a tehetségről, tehetséggondozásról hallhattunk riportokat, melyeket iskolánk tanáraival, diákjaival készítettek. Majd a legtehetségesebb tanulók léptek fel, bemutatva, miben a legtehetségesebbek. Víg Villő énekelt és csellózott is, Angyal Dávid furulyázott, Hanák Renáta hegedült, Márton Szonja kürtön játszott, Jónás Rikárdo népdalt, Zombori Martin népmesét adott elő, Zöld Fanni és Czirják Tímea akrobatikus rock and rollt, míg a 3.b osztály baskír táncot táncolt, Bálint Martin pedig különleges kick-box tudását mutatta be.

Ezután minden osztály a különböző drámás és sportos állomásokon vett részt, kipróbálva ezeket a tevékenységeket.

Közönségszórakoztató program volt a tanár – diák – szülő kosárlabda mérkőzés, ahol a szurkolók nagy – nagy üdvrivallására újfent a tanárok győzedelmeskedtek.

Délután több esemény folyt egyszerre, az osztályok finomabbnál finomabb ételeket készítettek, toborzó drámafoglalkozás zajlott, illetve különböző szabadidős programokon vehettek részt a gyerekek.

Nagyon színes, izgalmas napot éltünk így át együtt, diákok, tanárok, szülők.

Június 15.

Ballagás 2015-2016

Az idei tanévben egy osztály ballagott az iskolából. Nagy lelkesedéssel készültek a hetedikesek a búcsú perceinek minél szebbé tételére. A végzős osztály hagyományosan a terméből indulva járta be az emeleteket és közben énekelték a ballagási dalokat. Az utolsó közös általános iskolai útjuk, a tornaterembe vezetett, ahol a felső tagozatos osztályok előtt búcsúztatták el a ballagó nyolcadikosokat. Megható szavakkal köszönték meg az osztályfőnöküknek, Zsuzsa néninek a sok fáradozását és az áldozatos munkáját. A ballagás befejezéseként a már hagyománnyá vált lufi eregetés következett. Végül a ballagó diákok könnyes búcsút vettek tanáraiktól és iskolájuktól.