Tájékoztató a 2019/2020-as tanévben tanköteles gyermekek beíratásáról

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

 

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21.§ (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. Amennyiben a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, az óvoda ezt igazolja. Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettsége egyértelműen nem dönthető el, illetve ha a szülő nem ért egyet a kiállított óvodai igazolással, az óvoda szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez.

A gyermek felvételéről az igazgató dönt.  Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtva – a szülő eljárást indíthat. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.

 

Az általános iskolai beiratkozás időpontja:

2019. április 11. csütörtök 8-19 óra

2019.április 12. péntek 8-19 óra

 

A beiratkozáskor be kell mutatni:

·         a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és

·         lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá

·         az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

 

Beiratkozáskor az Etika/Hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozó nyilatkozatot is meg kell tennie a szülőnek.

 

A tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a járási/kerületi kormányhivatal jogerős határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába. A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetében előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel kell venni.

 

Magyar állampolgár tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi kormányhivatalnak, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.

 

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

 

Az idei tanévtől az előzetes regisztrációt a szülők az E-ügyintézés keretében is megtehetik 2019. április 1. – 2019. április 12. 12h óra között. Előzetes regisztráció esetén is meg kell jelenni személyesen az intézményben a beiratkozás napján!

Az e-ügyintézésről külön útmutató nem készült. A Kaffee projekt tájékoztató kiadvány 4-6. oldalán található tájékoztatás az irányadó. A kiadvány változatlan formában közzétehető.

 

Új felhasználók részére az e-ügyintézés elérhető:

https://eugyintezes.e-kreta.hu/

 

Ha a választott intézményben a gondviselő már rendelkezik KRÉTA gondviselői hozzáféréssel, akkor a gondviselő az intézmény KRÉTA rendszerébe belépve, e-ügyintézés keretében regisztrálhat előzetesen.  

 

 

 

Nyomtatványok, segédanyagok